Belföld

HírTv-ügy: püspökhöz fordult Helmeczy

Helmeczy László ügyvéd nyílt levélben fordult Bölcskei Gusztáv püspökhöz, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökéhez. Helmeczynek ugyanis a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezetéséből történő eltávolítását követelő, FTC pártolói egyesület elnöke, Váradi Péter foglalkozását tekintve református lelkész.

Az ügyvéd tájékoztatása szerint a Váradi Péter vezette FTC pártolói egyesület honlapján az a fénykép szerepel, amelyen a Ferencváros egyik labdarúgó-mérkőzésén egy transzparensen az olvasható: “Helmeczy, irány a börtön”. Mint írta, ezen a meccsen percekig szidalmazták őt, mert elhitték az “ellene koholt bizonyítékokat”.

Augusztus elején Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke a hírügynökséget úgy tájékoztatta, hogy a ferencvárosi szurkolók pártolói körétől érkezett panasz Helmeczy László ügyvéddel kapcsolatban. A beadvány az első sajtóhíreken alapulhat, amelyekben arról volt szó, hogy az ügyvéd hamis bizonyítékokat akart előállítani televíziós újságírók ellen – mondta akkor a kamarai elnök.

Ezenkívül az FTC-szurkolók azt is követelték, hogy Helmeczyt távolítsák el az MLSZ vezetéséből. “A Ferencvárosi Futball Club több százmilliós vagy milliárdos tönkretételéhez sem az MLSZ vezetésének, sem nekem semmilyen módon nincs közünk” – írta Helmeczy László keddi közlésében.

Az ügyvéd a református püspök Bölcskei Gusztávtól nyílt levelében azt kérte: ha sajtóorgánumok megkérdezik róla, akkor a legjobb tudomása szerint adjon tájékoztatást. Az ügyvéd egyben Bölcskei Gusztáv segítségét is kéri abban, hogy – mint fogalmazott – hatósági vizsgálat vagy ítélet nélkül ne akarja őt egy református lelkész által vezetett polgári egyesület a börtönbe küldeni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik