Belföld

Leállt a 4-es metró építése

Felfüggesztette a 4-es metró alagútjának építését a Gellért térnél a Nemzeti Közlekedési Hatóság, így a fúrópajzsok két hónapra leállnak - írja az Index.hu.

Az internetes portál szerint a folytatás sem lesz zökkenőmentes: a Duna alatt
megint meg kell állni 2-4 hónapra a Fővám téri állomás építésének csúszása
miatt. A csúszás miatti többletköltség meghaladhatja az egymilliárd forintot.

Klados Gusztáv, a DBR Metró Projektigazgatóság operatív projektmenedzsere azt
közölte, azért kell leállítani a munkálatokat egy hete, mert egy átkötő
alagútra nem kért engedélyt a kivitelező; a Bamco konzorcium ugyanis nem
gondolta, hogy az szükséges.

Addig a főalagutak sem épülhetnek tovább, amíg az azokat
átkötő alagút nem kap hatósági engedélyt. A kivitelező már benyújtotta a
szükséges kérelmet, a hatóságnak 60 napja van arra, hogy megadja a jóváhagyást.

Csúszik a Fővám téri állomás építése is. A projektmenedzser számításai szerint
március és május között készül el annyira, hogy fogadni tudja a pajzsokat. Így
várhatóan 60-120 napot állnak majd a pajzsok a Duna alatt. Klados Gusztáv
közölte, még mindig nem dőlt el, hogyan építsék meg az állomás Duna alá benyúló
kockázatos peronalagútját.

A 4-es metró építtetője, más néven a beruházó a BKV Zrt. A beruházást a BKV-n
belül felállt önálló DBR Metró Projektigazgatóság bonyolítja. A metró
alagútjának az építője, a kivitelező, a francia vezetésű Bamco konzorcium, az
állomásokat pedig külön erre a célra szerződött cégek vagy konzorciumok építik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik