Belföld

Nyomoznak a kormányzati portál ügyében

Hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a kormanyszovivo.hu, kormányzati kommunikációs portál ügyében, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Az ügyészség – állampolgári feljelentés alapján – a kormányzati portál közbeszerzési pályázatával kapcsolatban rendelte el a nyomozást.

A kormanyszóvivo.hu július közepén indult, célja a kormány szerint az volt, hogy az országban bárhonnan online nyomon követhetővé teszi a kormányszóvivői tájékoztatókat. Daróczi Dávid kormányszóvivő akkor elmondta, hogy az oldal létrehozása, az eszközökkel együtt, 200 millió forintba került. Ebben egyévnyi üzemeltetés költsége is benne van. A közbeszerzési eljárást a Synergon Nyrt. és a HP nyerte meg, az internetes oldalt a Kopint Datorg Zrt. üzemelteti – mondta akkor.

A Fidesz azonnal jelezte: „Nagyon-nagyon eltúlzottnak tarthatjuk (…) egy honlap elkészítéséért és egy éves üzemeltetéséért” a 200 millió forintot. A magas összeg nem véletlen, hiszen az alvállalkozók között van a miniszterelnök korábbi üzlettársa. „Honti Pálról, Gyurcsány Ferenc korábbi üzlettársáról, cégeinek vezetőjéről van szó, aki sajtóinformációk szerint egy 9 millió forintos részt hasít ki ebből a 200 millió forintos honlapkészítésből” – mondta június 15-én Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt szóvivőhelyettese.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik