Belföld

„Csak szórakoztam, nincs semmilyen haveri kutyám”

Újabb hangfelvételek kerülnek elő a hírTV és Helmeczy László ügyvéd ügyében, de még mindig nem tudni, ki a megbízó, és ki az áldozat. Helmeczy – mint Veres János pénzügyminiszter kabinetfőnöke, Tóth Viktor megbízottja – azt állítja a FigyelőNetnek adott interjújában, a tévések állnak az egész ügy mögött.

Jogászként milyennek látja a saját esélyeit annak kapcsán, hogy a hírTV két újságírójának besározására adott megbízást?

Nem adtam én semmilyen megbízást, sőt az egész ügyet nem én indítottam el. Be tudom bizonyítani, hogy a hírTV-sek a dílerrel együtt találták ki az egészet, hogy Veres Jánost rossz színben tüntessék fel.

Ez komoly vád, hogyan tudja bizonyítani?


Helmeczy (jobbra) csak szórakozott (Fotó: MTI)

Helmeczy (jobbra) csak szórakozott (Fotó: MTI)

Az eddig közzétettnél sokkal több felvétel van a birtokomban.

Mennyi?

Azt nem mondom meg. Viszont minden létező bizonyítékot átadtam a hatóságoknak. Egyébként már az is kétségessé teszi az ügyet, hogy hírtv-sek – állításuk szerint – áprilisban tettek feljelentést, miközben az első beszélgetésem ezzel a dílerrel, akarom mondani a hírTV informátorával, három héttel később történt. Ezt az eredeti felvétellel tudom bizonyítani.

Egy hangfelvétellel hogy bizonyítja, melyik nap készült? Bemondja a dátumot?

Olyan technikával vettem fel, amelyikkel visszakereshető, mikor készült. Nem vagyok nyeretlen kétéves, tudtam, mibe fogok, amikor Viktor (Tóth Viktor, Veres János kampányfőnöke. – a szerk.) szólt, hogy én intézkedjek, mert újságírókról és drogról van szó. Ráadásul először egy olyan nyíregyházi irodában találkoztam a dílerrel, ahol sokan voltak. Tanúk sorával tudom bizonyítani a találkozást, és azt, hogy az volt az első beszélgetés.

Mi hangzott el?

Mondta ez a férfi, hogy a két hírtv-snek rendszeresen szállít kábítószert, és azok tartoznak neki, ezért szólna nekem a legközelebbi szállításról. Én mondtam, hogy ez bűncselekmény, és értesíteni fogom a hatóságokat.

A felvételen úgy tűnt, hogy nem állt öntől távol a hatóságok értesítése. Még egy haveri kutyát is emlegetett…

Csak szórakoztam, nincs semmilyen haveri kutyám. Tudtam, hogy bele akarnak rángatni valamibe, és végig kellett játszani a szerepemet. Közben a rendőrség már nyomozott, de mivel újságírókról és kábítószerről van szó, nyílván nem nyíltan. De most ne haragudjon, várnak az ügyészségen.

daróczi veresnek hisz

Két egymással ellentétes állítás hangzott el a hírTV, egy ügyvéd és egy állítólagos drogkereskedő vitájában, hétfőn azonban napvilágot látott egy újabb hangfelvétel, amelyből az derül ki, hogy a hírTV eredeti állítása abban a formában „egészen bizonyosan nem állja meg a helyét” – közölte a Kormányszóvivői Irodához érkező kérdésekre reagálva Daróczi Dávid, keddi online sajtótájékoztatóján.
Daróczi megjegyezte, hogy egy ilyen vitában a pénzügyminisztert szavahihetőbbnek tekinti, mint egy olyan médiumot, amelyről az elmúlt években több alkalommal is kiderült, „hogy bizony időnként valótlanságokat állít.” (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik