Belföld

Húszéves az első magyar lombikbébi

Huszadik születésnapját ünnepli augusztusban az első magyar lombikbébi: a paksi lány 3850 grammal, éppen két évtizede, a Pécsi Orvostudományi Egyetemen látta meg a napvilágot - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló.

Bódis József, a PTE Nőgyógyászati Klinikájának vezetője azt mondta, az akkor új módszer lényege az volt, hogy a petefészek tüszőjéből kiemelt petesejtet egyesítették a férfispermiummal, majd rögvest visszahelyezték a méhkürtbe. Utóbbit az első lombikbébinél maga a professzor végezte.

Mánfai Zoltán, a klinika lombikprogramjának vezetője arról szólt, hogy az intézményben ma évente 120-130 lombikbébi születik. A várólista hosszú, a most jelentkező pároknál finanszírozási okokból és kapacitáshiány miatt legkorábban októberben végezhetik el a szükséges beavatkozásokat, melyekből az ötödik-hatodik az érintettek 80-90 százalékánál eredményre vezet.

A házaspárok 15 százaléka meddő, melyben nagy szerepe van a szennyezett környezetnek, a dohányzásnak, a fogamzásgátló tabletták hosszú idejű szedésének, az egészségtelen életmódnak, valamint a stressznek is.

Magyarországon évente tizenegy intézményben 3500 nőnél 7000 mesterséges megtermékenyítést végeznek. Az eredmény 2000 újszülött, azaz a csecsemők két százaléka a lombikbébiprogramnak köszönheti az életét – olvasható a baranyai napilapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik