Belföld

Az MDF a kárpátaljai iskolákat mentené

Az MDF határozott lépések megtételére szólítja fel a magyar kormányt az ukrajnai magyar iskolák ügyében - mondta Almássy Kornél, az MDF alelnöke, országgyűlési képviselő.

Az új ukrán oktatási rendelet szerint a magyar kisebbségi iskolákban 2008 szeptemberétől minden fontosabb tárgyat ukránul kell oktatni, ez pedig néhány éven belül a kárpátaljai magyar iskolarendszer felszámolásával, az asszimiláció felgyorsulásával jár – közölte sajtótájékoztatóján az ellenzéki politikus.

Almássy Kornél arra szólította fel Göncz Kinga külügyminisztert és Hiller István oktatási minisztert, hogy miniszteri szinten kezdjenek tárgyalásokat, és amennyiben nem sikerül visszavonatni a rendelkezést, az MDF az Európa Tanácshoz fordul.

Ukrán nyelven

A politikus szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy az egyetemi felvételihez szükséges emelt szintű érettségit is ukrán nyelven kell letenni.

Hozzátette: szinte minden beregszászi magyar iskolában visszaesett a beiratkozók száma. A szinte teljesen magyarok lakta településeken 30 százalékban magyar tannyelvű iskolákba, 70 százalékban ukrán iskolába íratják a szülők a gyerekeiket – mondta.

Sólyom egyértelmű

Almássy Kornél szerint eddig csak Sólyom László köztársasági elnök foglalt egyértelműen állást a magyar kisebbségi oktatás mellett, de igazán érdemi lépés nem történt.

Hozzátette: a magyar Külügyminisztérium “a ne csináljunk semmit, abból baj nem lehet” taktikát követi.
Elmondta, ugyan létrejött egy magyar-ukrán vegyes bizottság, de nem lehet tudni arról, hogy ez a testület érdemi intézkedést tett volna az ügyben.

Szeptemberig

Az MDF alelnöke azt mondta, szeretnék, ha szeptemberig lenne előrelépés az ügyben. Közölte, nem tartja elégségesnek, hogy az ukrán kormányfő Sólyom Lászlónak ígéretet tett a kérdés rendezésére.

Hozzáfűzte, a nyáron az ukrán oktatási minisztériumból szakemberek látogattak Kárpátaljára, és azt mondták, a rendeletet be lehet vezetni.

Sólyom László köztársasági elnök július eleji ukrajnai látogatásakor is szóba került a magyar iskolák ügye. A magyar államfő úgy vélte, a rendelet felgyorsítja az asszimilációt.
Sólyom Lászlót az ügyben támogatásáról biztosította Julija Timosenko kormányfő és Arszenyij Jacenyuk, a parlament elnöke.

Vakarcsuk

Ivan Vakarcsuk ukrán oktatási és tudományügyi miniszter július közepén arról biztosította Bogyay Katalint, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkárát a Kijevben folytatott tárgyalásokon, hogy a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogai semmilyen formában nem csorbulnak, továbbra is a nemzetiségi oktatási rendszeren belül tanulhatnak. Az ukrán szaktárca konzultál a megyei hatóságokkal a regionális intézkedések kidolgozásáról, és a kárpátaljai magyar kisebbséget bevonják ebbe a folyamatba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik