Belföld

Göncz Kinga a gyűlöletbeszéd ellen szólt

A szavakkal indul, majd a gyűlöletbeszédre épül minden, ami az emberi méltóságot sérti és a biztonságot veszélyezteti - közölte a roma holokauszt áldozatainak emlékünnepségét megelőzően Göncz Kinga külügyminiszter.

A jelen és a jövő számára is tanulságul szolgálna, ha nem indulna el Magyarországon semmiféle olyan kezdeményezés, ami kirekesztésről, toleranciahiányról, a másság nem tűréséről szól – hangoztatta, ugyanakkor arra is kitért, hogy ez jelenleg nem így van.

Nemcsak azt lehet ugyanis látni, hogy ilyen kezdeményezések megfigyelhetők a közéletben, hanem azt is, hogy nő a társadalomban a támogatottságuk, s hogy mindez “ráadásul agresszív formában jelenik meg, ami rendkívül ijesztő” – jelentette ki.

Az összefogás véd

Göncz Kinga úgy fogalmazott: a törvényalkotásnak és a jogalkalmazásnak is vannak feladatai, de mindenki másnak is, hogy a gyűlölet ne tudjon továbbterjedni. “Meggyőződésem, hogy ami igazán véd ez ellen, az a társadalmi összefogás és az elutasítás” – fejtette ki.

Mintaadónak nevezte, hogy Nagykanizsa volt az a város, ahol 1991-ben először állítottak a roma áldozatok előtt tisztelegve emlékművet a második világháborúban elpusztított cigányoknak.

Egyetlen éjszaka

A második világháborúban, 1944 augusztus elején egyetlen éjszaka alatt több ezer cigány férfit, nőt és gyermeket végeztek ki Auschwitzban, az ő emlékük előtt tisztelegve tartanak minden évben megemlékezést Nagykanizsán – emlékeztetett Teleki László szocialista országgyűlési képviselő, a miniszterelnök romaügyekért felelős megbízottja.

Hozzátette: a 14 éve minden esztendőben megtartott emlékünnepségeket idén először a zsidó hitközséggel együtt szervezték.

Éretlenek

Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz budapesti hitközségének ügyvezető igazgatója arról beszélt: a magyar társadalom szerinte nem érett meg arra, hogy széles összefogás jöjjön létre a gyűlöletkeltés, a kirekesztés ellen.

Fontosnak tartotta viszont, hogy a gyűlöletbeszédről szóló törvény minél hamarébb életbe lépjen, ezt tudomása szerint átdolgozás után hamarosan ismét benyújtják a szocialisták a Parlamentnek.

Zsidók, cigányok

Utalt arra is, hogy a zsidóság mindig sorsközösséget vállalt a cigánysággal, azt pedig sajnálatosnak nevezte, hogy ma a “roma ügyekben egyre több az atrocitás, a megaláztatás, ami méltatlan a demokráciához”.

“Az a dolgunk, hogy megbékéljünk, de nem szabad megbocsátani és elfelejteni: azért van szükség a megemlékezésekre, hogy a felnövekvő demokráciát emlékeztessük a történtekre” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik