Belföld

Becsületsértő a tojásdobálás

admin
admin

2008. 07. 30. 20:02

Becsületsértő és jogellenes a tojásdobálás, tehát nem része a szabad véleménynyilvánításnak - olvasható abban a válaszlevélben, amelyet a legfőbb ügyész küldött Magyar Bálint és Pető Iván liberális politikusoknak. A levélről a Magyar Televízió (MTV) Híradója tájékoztatott szerdán.

“Az ügyészség szerint a tojásdobálás nem fér bele a véleménynyilvánítás szabadságába. Ez egy magánindítványra üldözendő tettleges becsületsértés. A magánindítványnak azonban nem feltétele az, hogy a sértett ismerje az elkövetőt a nyomozás kezdetekor. Ennek a felderítése a nyomozó hatóság feladata” – mondta el Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője a levél kapcsán Híradónak.

A legfőbb ügyész levelében kiemelte, hogy csak akkor indulhat eljárás a tojásdobálók ellen, ha a sértettek feljelentést tesznek.
Kovács Tamás rámutatott: korábban a V. és XIII. kerületi ügyészség a garázdaság vétsége miatt indult büntetőeljárást bűncselekmény hiányára hivatkozva megszüntette azt követően, hogy tojással dobálták meg a főpolgármestert.

A határozatot azonban a fővárosi főügyészség megváltoztatta, és megállapította, hogy a tojásdobálás becsületsértés vétségének minősül. Demszky Gábor esetében azért nem indítottak eljárást a dobálók ellen becsületsértés miatt, mert a főpolgármester nem tett magánindítványt – tette hozzá a levél.

Magyar Bálint és Pető Iván szabad demokrata országgyűlési képviselő július 18-án intézett huszonöt kérdést Kovács Tamás legfőbb ügyészhez és Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterhez a másfél héttel korábbi melegfelvonuláson történtek kapcsán. A parádén az ellentüntetők egyebek mellett tojásokat dobáltak a felvonulókra.

A két politikus értékelése szerint a véleménynyilvánítási szabadság szándékos és szélsőséges félreértelmezése történt, az államrend fenntartására hivatott intézmények pedig az ügyben bizonytalanságot mutattak, és felelősséghárító magatartást tanúsítottak.

A rendőrség eddig már körülbelül negyven rendzavaróval szemben indított eljárást. Számos bírósági ítélet is született: több rendbontót felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek hivatalos személy elleni erőszak miatt. Tojásdobálás miatt azonban még senkit nem ítéltek el.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.