Belföld

Ötszáz kilométeren védekeznek az országban

Összesen csaknem ötszáz kilométer hosszúságú folyószakaszon zajlik árvízi védekezés, a gátakon kétezer ember dolgozik és eddig mintegy 100 ezer homokzsákot használtak el.

A védekezés költsége elérte a 100 millió forintos nagyságrendet. Az árvízvédelmi felkészülési terv és a megbízható előrejelzések alapján a vízügyi munkatársak a megfelelő időben megkezdték a védekezést és az önkéntesekkel együtt jelenleg is folyamatosan dolgoznak az összes érintett folyószakaszon – derül ki a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság közleményéből.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Ismét esett a vízgyűjtő területen

A lehetőségekhez képest nyugodtan telt az árvízvédelemben dolgozók szombat éjszakája. A Hernád felső szakaszán sikerült elkerülni a korábbi árvizekre jellemző helikopteres beavatkozást, jóval az árhullám megérkezése előtt teljes hosszában kiépült az ideiglenes védelmi rendszer. A termőföldek védelme érdekében két esetben bontották meg a töltéseket, ezzel mintegy 2,5 millió köbméternyi vizet vezettek vissza az apadó Hernádba. Az előrejelzések alapján a Hernád alsó szakaszán, Gesztelynél vasárnap este 430 centiméteres értékkel várható a tetőzés, ezen a szakaszon a valaha mért legnagyobb vízszint 474 centiméter volt.

Az elmúlt 24 órában újabb jelentős mennyiségű csapadék hullott a Felső-Tisza vízgyűjtő területén. A Tisza felső, kárpátaljai szakaszáról és romániai mellékágairól is újabb jelentős árhullámok indultak el, emiatt Técsőnél 12 óra alatt több mint 2 métert emelkedett a vízszint. A Tiszán a következő három napban harmadfok közeli vagy azt meghaladó tetőző vízállásokra számítanak a szakemberek, amely azonban sehol sem közelíti meg a korábban mért legmagasabb szinteket.

100 ezer homokzsák fogyott

A Kraszna külföldi szakaszán még árad, vasárnap reggel 7 órakor Domahidánál 574 centimétert, azaz a harmadfokot meghaladó vízállás mértek.

Az árvízi védekezés során eddig mintegy 100 ezer zsákot, 5 ezer köbméternyi homokot és 15 ezer négyzetméternyi fóliát használtak fel. A munkálatokban az elmúlt 24 órában 1950 ember vett részt.

Összesen 15 különböző folyón és patakon, 468,5 kilométer hosszúságú folyószakaszon zajlik jelenleg az első fokot meghaladó védekezés, ebből 149 kilométernyi hosszan másodfokú, 71,5 kilométeren pedig harmadfokú készültség van érvényben. Nyolc szakaszon rendeltek el eddig belvízkészültséget, ebből 5 szakaszon másod-, 3 szakaszon első fokú a riasztás. Ez országosan több mint négyezer hektár földterületet érint.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.