Belföld

Hárommillióba került az agysorvadás?

Gyanúsítottként hallgatta ki szerdán vesztegetés megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség Tasnádi Pétert, ügyvédjét és a vállalkozó agysorvadásáról szóló korábbi szakértői véleményt kiállító igazságügyi szakértőt. Az agysorvadásról szóló szakértői jelentés állítólag 3 millió forintba került. Az érintettek tagadnak.

A Fővárosi Főügyészség sajtóirodája tudatta: a nyomozó ügyészség több helyszínen, összehangolt akcióban megtartott házkutatásokat követően szerdán “gyanúsítottként hallgatta ki vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt T. Pétert, dr. B. József ügyvédet és dr. G. Katalin igazságügyi szakértőt.”

A Fővárosi Főügyészség által következetesen T. Péterként emlegetett Tasnádi Péterrel és társaival szemben az az ügyészség gyanúja, hogy a férfi megbízásából ügyvédje megállapodott az igazságügyi elmeorvos szakértővel abban: a szakértő hárommillió forint fejében hamis szakértői véleményt ad Tasnádi Péter beszámíthatóságáról.

“Az elkészült szakvélemény ellenértékét T. Péter dr. B. József közreműködésével 2006 augusztusában, illetve szeptemberében két részletben eljuttatta dr. G. Katalin szakértőnek” – olvasható a főügyészség közleményében.

A tájékoztatás szerint a gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését, a gyanúsítás ellen panasszal éltek.

Majdnem sikerült

Az ügyészség még tavaly ősszel rendelt el nyomozást az egyik, Tasnádi Péter beszámíthatóságát vizsgáló szakvéleménnyel kapcsolatban vesztegetés bűntette miatt. A vesztegetés gyanúját támaszthatja alá egy Tasnádi Péter által írt, a börtönből kicsempészett levél is, amelyben a vállalkozó arra kérte ismerősét, “Józsit”, hogy adjon hárommillió forintot a szakértőknek.

A Magyar Televízió Híradójának június végi beszámolója szerint ugyanakkor az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) azt állapította meg, megalapozatlanok a Tasnádi Péter agysorvadásáról szóló korábbi szakértői vélemények, miközben Tasnádi Péter jogerős büntetését, a már letöltött négy és fél éves szabadságvesztését, korábban éppen a kóros elmeállapotát kimondó szakértői vélemény alapján csökkentette két évvel a bíróság.

Az ETT a vállalkozó beszámíthatóságáról szóló, ellentmondó szakértői vélemények után vizsgálta a férfit és azt állapította meg, a védelem felkérésére dolgozó szakértők túlértékelték Tasnádi pszichés tüneteit, egyes tüneteknek túlzott jelentőséget tulajdonítottak, következtetéseik pedig eltúlzottak voltak.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.