Belföld

Az ÁSZ szerint törvényesen működött a Betétbiztosítási Alap

Az Országos Betétbiztosítási Alap működése a törvényi rendelkezéseknek megfelelt - állapította meg az Állami Számvevőszék éves ellenőrzési tervével összhangban elvégzett ellenőrzése az alapnál, amely a 2000. és 2007. évekre terjedt ki.

A jelentésről szóló összefoglaló szerint a számvevők fő kifogása az alap tevékenységével kapcsolatban az volt, hogy 2006. január 1-jéig a hitelintézeti törvény az OBA számára előírta a hitelintézeti válsághelyzetek megelőzésében és elhárításában történő szerepvállalást is, akkor a válságmegelőzési és tagintézeti ellenőrzési feladatkört azonban törölték az OBA feladatai közül.

A PSZÁF és az OBA között, az OBA ellenőrző funkciójának megszűnése után létrejött együttműködési megállapodás szerint a PSZÁF vállalta a betétbiztosításra vonatkozó előírások betartásának ellenőrzését, azonban a PSZÁF 2006-tól betétbiztosítással kapcsolatos ellenőrzést nem végez, ami az esetleges jövőbeni kártalanítás kapcsán kockázatot jelent.

Hibák azért voltak

A számvevők kifogásolták ezzel összefüggésben azt is, hogy az OBA korábbi válságmegelőző és tagintézeti ellenőrző feladatának megszűnése ellenére a törvény változatlanul tartalmazza, hogy az OBA által végzett ellenőrzés során hivatalos személynek minősül az igazgatótanács tagja és az OBA-val munka- vagy egyéb jogviszonyban álló személy, az OBA SZMSZ pedig előírja éves ellenőrzési terv készítését.

Az ÁSZ ezért azt javasolta, hogy a kormány tekintse át az OBA státuszát, szükség szerint kezdeményezze a szervezet feladat- és hatáskörének – közfeladatot lát-e el vagy sem – egyértelmű megfogalmazását, valamint a hitelintézeti törvény ide vonatkozó bekezdésének törlését, mivel az OBA ellenőrzési feladatköre megszűnt.

Stabil a helyzete

A számvevők általánosságban megállapították, hogy az OBA vagyoni, pénzügyi helyzete stabil, gazdálkodása folyamatosan nyereséges volt, ami lehetővé tette az átlagos díjkulcs folyamatos csökkentését.

A bevételeken belül a befektetésekből származó bevételek nőttek, a díjbevételek aránya pedig csökkent. A fedezettségi mutató (az OBA vagyona és a tagintézeteknél lévő biztosított betétállomány hányadosa) értéke a nemzetközileg elfogadott, 1-1,5 százalékos sávban vagy fölötte alakult.

Kevesebb feladat

A működési költségek alakulása arányban volt az OBA feladatainak csökkenésével, munkaszervezetének átalakulásával. A feladatok csökkenése, a munkaszervezet átalakítása és az ebből fakadó létszámcsökkentés miatt az OBA 2007. évi működési költsége a 2000. évi érték alá csökkent. Az OBA szervezete átalakult, a létszám 17 főről 2007-re 7 főre csökkent.

Az általános megállapítás mellett az ÁSZ néhány hiányosságra is rámutatott a 2000. és 2007. évek közötti időszak ellenőrzéséről készült jelentésében: az OBA nem rendelkezik olyan elkülönült befektetési szabályzattal, amelyben egyebek mellett a befektetési tevékenység eljárási szabályai, a résztvevők feladatai, hatásköre, az elvárások, határidők, a megbízott szervezetek kiválasztása, teljesítményének értékelése, következmények egységesen szabályozva lennének. A szabályzat elkészítésére a belső ellenőr javaslatot tett, amely nem valósult meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik