Belföld

Pótbefizetés vár a MÁV Biztosító ügyfeleire

Egy érvényes ajánlat sem érkezett a MÁV Általános Biztosító Egyesület (ÁBE) kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állományának átvételére pénteken 12 óráig, így a leggazdaságosabb megoldás az lenne, ha az egyesület tagjai 20-30 ezer forint pótbefizetést vállalnának - mondta Varga Csaba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) főigazgatója sajtótájékoztatón Budapesten.

A PSZÁF elsődlegesen azt javasolja a MÁV ÁBE jövő csütörtökön tartandó közgyűlésének, hogy szavazzák meg a pótbefizetést, mert így anyagilag jobban járnak, mint ha elutasítják azt. Elutasítás esetén a PSZÁF azonnal visszavonja az egyesület tevékenységi engedélyét, a tagok pedig 30 napon belül másik biztosítóhoz szerződhetnek, annak a díjával. Miután a tagok többsége budapesti fiatal, az ő díjuk a legmagasabb a biztosítóknál.

A napi kifizetések nem okoznak gondot a biztosító egyesületnek, sőt amióta felügyeleti biztos irányítja azt, a 150 napos kártérítési idő 100 nap alá csökkent – mondta a főigazgató. Gondot a tartalékok okoznak, amelyeket az első közgyűlésen a felügyeleti biztos 5 milliárd forintban határozott meg. Ebből kellene a nagy károkat, illetve a most még nem forintosíthatóakat kifizetni.

Az egyesületnek mintegy 200 ezer kgfb-s tagja (ügyfele) van, az 5 milliárdot közöttük elosztva jön ki a 20-30 ezer forint közötti összeg. Ha a közgyűlés elutasítja a pótbefizetést, akkor az utolsó negyedévet töltenék másik biztosítónál a tagok. Más biztosítók pedig éppen a huszonéves fővárosi ügyfelektől húzódoznak, ezért nagyon magas díjat állapítanak meg számukra.

Azt mutatják az internetes alkuszok honlapjain végzett kalkulációk, hogy nekik olcsóbb a pótbefizetést vállalni, mint negyedévre jóval magasabb díjjal átmenni másik biztosítóhoz – állította Varga Csaba. Amennyiben elmarad a pótbefizetés, az új biztosítónál induló kockázati időszakig mindenképpen helyt kell állniuk a MÁV ÁBE tagjainak. Ez azt jelenti, hogy az egyesület fizeti a károkat addig, ameddig pénze van, utána a károkozónak magának kell a különbséget rendeznie. Az átlagos kár eddig 400 ezer forint volt. A pótbefizetés viszont fedezné egészében a károkat.

A főigazgató felvetette, hogy az ilyen helyzetek megoldására szükséges lenne egy biztosítói garancia alapra. Banki, illetve tőkepiaci alap jelenleg is van Magyarországon. Varga Csaba elmondta, hogy az EU Bizottsága felkérte a nemzeti felügyeleteket, nyilvánítsanak véleményt egy ilyen alapról. A jövő év közepére elkészülhet a magyar garancia alapról szóló törvényjavaslat. Az unió országai közül 16-ban működik ilyen, de Angliában például egységes – a banki-, a tőke- és a biztosítási piacra is kiterjed – az alap tevékenysége.

A tájékoztatón elhangzott, a PSZÁF az év végével a pótbefizetés vállalása esetén is visszavonja a MÁV ÁBE működési engedélyét, így a jövő évet mindenképpen más biztosítónál töltik az ügyfelek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik