Belföld

Saját kollégái buktatták meg Lomnicit

Nem fogadta el az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) a néhány napja leköszönt főbíró pályázatát az Oktatási Tudományos Tanács elnöki posztjára - írja a Népszabadság.

A lap úgy tudja, az új tisztséget kifejezetten azért hozták
létre, hogy a Legfelsőbb Bíróság és az OIT távozó elnöke, Lomnici Zoltán
számára méltó visszavonulási lehetőséget biztosítsanak. A szervezeti és
működési szabályzat módosítása révén a tudományos tanács elnöke egyben az OIT hivatala
vezetőjének általános helyettese is lett volna.


A keddi szavazás során kiderült, hogy az OIT tagjainak
többség nem támogatja Lomnicit. A szavazás titkos volt, így nem tudni, hogy a
tanács kilenc bíró tagja, illetve az igazságügy-miniszter, a parlament
alkotmányügyi és költségvetési bizottsága által delegált két fő, a legfőbb
ügyész, valamint az ügyvédi kamara elnöke miként voksolt, de bizonyos, hogy a
volt főbíró pályázatát saját kollégái buktatták meg, hiszen kilencen maguk is
eldönthették volna a kérdést.

A bírák képzéséért és továbbképzéséért, valamint a
nemzetközi kapcsolatokért felelős grémium ma is működik, ám
“függetlenített” vezető nélkül. A testület tagja három bíró, valamint
három jogi kar dékánja, elnöke pedig a Legfelsőbb Bíróság (LB) mindenkori
elnöke, ám ez a poszt jelenleg betöltetlen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik