A dokumentum mérsékelt reformpolitikára tesz javaslatot – mondta az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke. Megjegyezte, hogy nagy meglepetéseket nem tartalmaz a javaslat.
Kökény Mihály részletekbe nem kívánt bocsátkozni, de azt elmondta, hogy a regionális egészségbiztosítási szervezetek nagyobb önállóságot kapnak a finanszírozási szerződések megkötésére, az egészségbiztosítás egésze pedig nem alakul át társasággá.
Nincs radikális csökkentés
Egy kérdésre, miszerint a maximális helyett minimális ágyszámokat határoznak meg, a politikus azt mondta, nem tartalmaz radikális ágyszámcsökkentést a javaslat. Az ezzel kapcsolatos laphíreket spekulációnak minősítette.
A képviselő azt mondta, miután a kormány elfogadja a fő irányt, azt követően szakmai, politikai egyeztetések lesznek a koncepcióról.
Kisebb finomítások
Arra a kérdésre, hogy jövő héten már a kormány elé kerül-e a koncepció, a szocialista politikus közölte: a kormányszóvivő tud erre választ adni, de a koncepció készen van, kisebb finomítások folynak, a kormány “nagyon rövid időn belül” tárgyalja.
Kökény Mihály beszélt az elmúlt hónapok egészségügyi konferenciáinak tapasztalatairól is. A főbb megállapítások között említette, hogy a Világbank szakértői szerint a versengő biztosítók modellje nem véd a költségrobbanástól, mivel a gyógyszer- és az élőmunka-ráfordítás alig fékezhető.
Óvatosság
Hozzátette: szigorú teljesítménymérésre, elszámoltathatóságra és nyilvánosságra, valamint egységes kockázatközösségre van szükség. Óvatosan kell bánni a magántőkével, de a magánszektornak van helye és szerepe az egészségügyi ellátásban – vélekedett.
Az Egészségügyi Bizottság elnöke az egri kórházprivatizáció kapcsán azt mondta, egy törvényes döntést akarnak megakadályozni félrevezetett kórházi alkalmazottak, amihez a Fidesz helyi szervezete asszisztál.
Egyházaknak nem
Arra a kérdésre, igaz-e, hogy az egyházi intézmények nem jogosultak bérfejlesztési támogatásra, Kökény Mihály közölte: ez valóban így van, mert az érdekegyeztetés során korábban olyan megállapodás született, ami alapján csak a közalkalmazottakat foglalkoztatók kaphatnak támogatást.
Hozzátette: ez a szabályozás nem szektorsemleges, ezért változás várható. Az, hogy mikor, pénzügyi kérdés – mondta Kökény Mihály.
Nemzeti kockázat
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az elhangzottakra reagálva közölte: a szocialista kormány elképzeléseinek érdemes kivárni a végét, és pártja kizárólag olyan egészségbiztosítási rendszert tud támogatni, amely a szolidaritáson és a nemzeti kockázatközösségen alapul.