Belföld

Kóka: nem szervezek belső ellenzéket

A pártelnökkel szembeni legfontosabb elvárás a párt egységének megteremtése; ezért Kóka János európainak gondolja azt a megoldást, hogy a nyertes integrálja korábbi ellenfelét, ő pedig segíti a győztest. Kóka olvasatában ez annyit jelent, hogy ő marad az SZDSZ-frakció élén - írta a szombati Népszabadság, amely interjút közölt Kóka Jánossal.

“Szeretném leszögezni, hogy nem szervezek belső ellenzéket, senkinek nem kell attól tartania, hogy nem a párt stratégiáját képviselem” – nyilatkozta a frakcióvezető. Kóka ugyanakkor azt mondta: “nem titkolom, hogy van konfliktus az SZDSZ-ben. Ennek egyik oka, hogy új, ellenzéki szerepben vagyunk, újra kell fogalmaznunk önmagunkat az új politikai térben. Másrészt, a párton belül kiegyenlítettek az erőviszonyok, egy év alatt három szavazás végződött lényegében döntetlennel.” Kóka János véleménye szerint mindez együttműködésre kényszeríti őket, amelyben ő partner.

Ezzel szemben Szent-Iványi István, a liberális párt ügyvivője a távirati irodának úgy nyilatkozott, hogy Kóka Jánosnak le kellene mondania a frakció vezetéséről, ha Fodor Gábor pártelnöknek ez a kívánsága. A közvélemény előtt akkor teremtenénk tiszta viszonyokat az SZDSZ-ben, ha Fodor Gábor a pártelnökség mellett a frakcióvezetői posztot is betölthetné – jelentette ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik