Belföld

Áramszünet volt a Heim Pál kórházban

Vélhetően a kórház belsőhálózatának meghibásodása miatt órákig áram nélkül maradt a Heim Pál Gyermekkórház. Két gyereket kézzel lélegeztettek.

Az áramszolgáltatás este 11 óra körül állt helyre, minden épületben van áram és már betegeket is fogadnak – közölte pénteken késő este az intézmény főigazgatója.
Harmat György főigazgató elmondta: nem tudják, mi okozhatta a 8-tól 11-ig tartó áramkimaradást, amely az egész kerületet érintette. Az áramszünet miatt kézzel kellett lélegeztetni két gyermeket, és a sürgősségi osztály nem tudott betegeket fogadni.

Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője pénteken késő este elmondta, hogy a Budapesti Elektromos Művek tájékoztatása szerint külső hálózati probléma nem volt akkor, amikor a kórházban áramszünet keletkezett. Közölte: az áram beérkezett a kórházba, a fogadóhelyiségbe, onnan azonban nem jutott el az egyes épületekbe, valószínűleg belső hálózati hiba miatt. A kórház generátora érzékelte az áramszünetet, bekapcsolt, de le is állt, mert nagyméretű áramfelvételt érzékelt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik