Belföld

A közmunkaprogramokat támogatja a kormány

Hárompontos segélyezési csomagot készít a kormány az állástalanok segítésére. Első pontként arra ösztönöznék az önkormányzatokat, hogy a forrásaikat segélyezés helyett közmunkaprogramokra fordítsák. A munkanélküliek csak akkor kaphatnának segélyt, ha képzésen vesznek részt.

A dobogókői MSZP-tanácskozás fő kérdése a szociális rendszer átalakítása volt, ezen belül is elsősorban a szociális segélyezés rendszerének szükséges korrekciója. Általános egyetértés volt abban, hogy érdemi pontokon szükséges módosítani a szociális segélyezési rendszert – összegezte a megbeszélést Gyurcsány Ferenc, hozzátéve, hogy három javaslatot fogadtak el.

Segély helyett közmunkaprogram?

Az első szerint a pénzügyi támogatások átalakításával arra kell ösztönözni az önkormányzatokat, hogy a rendelkezésre álló forrásokat segélyezés helyett közmunkaprogramokra fordítsák.

Gyurcsány Ferenc kiemelte: az önkormányzatok a szabályozás miatt jelenleg abban érdekeltek, hogy az egyszerűbb utat válasszák és segélyt adjanak a közmunkaprogramok szervezése helyett. A cél, hogy a segélyezettek találjanak munkát a közfoglalkoztatásban.

Képzésért segély

A második elképzelés alapján a fiatal munkanélküliek csak akkor kaphatnának segélyt, ha képzésen vesznek részt. A segélyezettek negyven százaléka tizen- és huszonéves, számukra kötelező lenne a képzés, ha szociális segélyt szeretnének. Ez jelentheti az általános iskola befejezését éppúgy, mint a szakmatanulást – tette hozzá Gyurcsány Ferenc.

A harmadik pont szerint a minimálbér és a segély legmagasabb összegét távolítani kell egymástól. Így az érintetteknek érdemesebb lesz inkább munkát találni a segély helyett – mondta a miniszterelnök.

Ennek két módja van: vagy a minimálbért elemik, vagy a segély összegét csökkentik. Hogy a kormány melyik megoldást támogatja, nem derült ki a miniszterelnök beszédéből.

Megvan rá a pénz

A három javaslatot nyáron dolgozzák ki részletesen, ősszel dönthet róluk a kormány, illetve a parlament. Gyurcsány Ferenc azt mondta, az elképzelések megvalósításához nem lesz szükség további forrásokra, az Új Magyarország Fejlesztési Terv erre szánt pénzeit lehet majd felhasználni.

Az elképzelésekről konzultálnak majd a szociális szakma képviselőivel, a társadalmi partnerekkel és az önkormányzatokkal is. A miniszterelnök szerint személyre, családra szóló egyedi szolgáltatásokat kell nyújtani az álláskeresőknek, és erre képessé kell tenni a családsegító szolgálatokat és a munkaügyi központokat. Mint elhangzott, a világban több hasonló modell van, egyebek mellett a mexikói és a brit.

Egyre több pénz közmunkára

Kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc elmondta: jelenleg tízszer annyi állami pénz jut közmunkára, mint 2000 és 2002 között, és az összeg évről-évre emelkedik. Ezzel kapcsolatban az egyik legfontosabb intézkedés szerinte az, hogy a kiemelt nagyberuházásoknál a foglalkoztatottak tíz százalékának hátrányos helyzetűnek kell lennie, vagy hátrányos helyzetű térségből kell érkeznie.

Gyurcsány Ferenc pénteken a találkozó előtt arról beszélt, hogy a szociális tárca a tervek szerint negyedévente 120 óra “valódi munkát” biztosítana az állástalanoknak. Ez nem jelenti azt, hogy a segélyért dolgozni kell, hiszen az új rendszer munkaviszonyt jelentene. Az elképzelések szerint a munkát nem feltétlenül az önkormányzatok biztosítanák, magáncégeket is bevonnának a programba.

Adókedvezményben is gondolkodnak

A kormányfő arról is beszélt, hogy egyszerűbb adórendszerre, kevesebb adókedvezményre van szükség Magyarországon.
Bejelentette, hogy a kormány átfogó gazdasági egyeztető fórumot hoz létre, a kormány-önkormányzat egyeztető fórum mintájára. A fórum célja, hogy konzultációt biztosítson a gazdasági élet, az üzleti szféra szereplői és a kormány között.

A pénteki kormányzati egyeztetés ebben a hónapban már a második volt: legutóbb június 10-én és 11-én egyeztetett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, szocialista pártelnök az MSZP elnökségével, parlamenti frakcióvezetésével, a kormánytagokkal és az államtitkárokkal.

A találkozó szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlott az egyik dobogókői szállodában. A politikusokat teljesen elzárták az újságírók elől, a sajtó munkatársai csak egy külön épületben dolgozhattak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik