Belföld

A falurombolásra emlékezett a MIÉP

A román falurombolás elleni 1988-as tüntetésre emlékezett péntek este a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) a mintegy 400-500 ember részvételével tartott budapesti nagygyűlésén.

Nem volt hiábavaló a húsz évvel ezelőtti tüntetés, mert nem sikerült végrehajtani az erdélyi falurombolást, hiszen “a magyar él Erdélyben” – jelentette ki Csurka István, a MIÉP elnöke a Hősök terén mondott beszédében.

Úgy fogalmazott, hogy ma Magyarországon “törvényekkel és rendeletekkel előkészített falurombolás folyik”, elveszik a falvaktól – többi között – az iskolát, a földet.

A rendezvényen magyar és határon túli néptáncegyüttesek, népdalénekesek léptek fel.

1988. június 27-én több mint harmincezer ember tüntetett a budapesti Hősök terén Ceaucescu falurombolási terve ellen.

A román diktátor falvak százait akarta eltüntetni, hogy azután lakóikat városi lakótelepek panelházaiba zsúfolja össze. A “területrendezés” ürügyén elsősorban az erdélyi magyarság végleges beolvasztásának tervét próbálta megvalósítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik