A két nagy párt közötti különbség csökkenése a Tárki feltételezése szerint elsősorban a politikai erők közötti technikai korrekciónak, tehát a mélypontról és a csúcsról való természetes elmozdulásnak tekinthető. Ez az eredmény egyébként megegyezik a többi nagy cég júniusi méréseivel.
A reprezentatív kutatásból az derült ki, hogy a Fidesz támogatottsága júniusban kissé csökkent a májusi értékekhez képest, 35-ről 32 százalékra. A szocialistáké ezzel szemben 17 százalékra nőtt a múlt havi 14, és az áprilisi 12 százalékhoz képest.
A pártválasztók körében a Fidesz 26 százalékponttal (az elmúlt hónaphoz képest 12 százalékponttal kevesebbel), míg a biztos szavazó pártválasztók körében 34 százalékponttal (a májusihoz képest 10 százalékponttal kevesebbel) vezet az MSZP előtt. A biztos szavazó pártválasztókon belül a Fidesz támogatottsága jelenleg 61 százalékon áll, míg a szocialista párté ebben a hónapban 27 százalék.
Az SZDSZ tábora a teljes lakosságon belül 2 százalék, az MDF-é 3 százalék. Az SZDSZ támogatottsága a pártválasztók körében 4, az MDF esetén pedig 6 százalék. A felmérés szerint a biztos szavazó pártválasztókon belül az SZDSZ 4 százalékos, az MDF 3 százalékos táborral rendelkezik.
A többi politikai párt támogatottsága továbbra is alig mérhető – derül ki a kutatásból.