A Gazella típusú bérelt gép magáncélú repülést végzett – mondta Szalai Zoltán, a járművet üzemeltető kft. ügyvezetője.
A helikopter Csányi Sándornak, az OTP Bank Zrt. elnök-vezérigazgatójának a tulajdonában lévő Alexander kft-é, amely úgynevezett “szárazbérbe” adta a gépet, azaz csupán a helikoptert bocsátotta a szolgáltatást igénybe vevők rendelkezésére, sem pilótát, sem más egyebet nem biztosított hozzá – jegyezte meg Szalai Zoltán.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy Nagybajom külterületén, a Mélyéger nevű erdőrészen csapódott földbe felszállás közben a gép.
A balesethez 14 óra 05 perckor riasztották a tűzoltókat. A gépen négy férfi és egy nő volt, közülük négyen súlyosan, egy személy könnyebben sérült meg. A sérülteket három helikopter és mentőautók szállították a kaposvári, a zalaegerszegi és a pécsi kórházba – mondta Gergely Mónika.
A gép Csányi Sándor birtokáról, egy régi munkásőr bázis területéről szállt fel. A kifutó pálya és a szerencsétlenség helyszíne mindössze 100-150 méterre van egymástól.
“A felszállás után három durranás hallatszott, mint amikor utógyújtása van egy motornak. Száz métert repülhetett a gép, nem tudott felemelkedni. Az volt a szerencséjük. A mezőgazdasági területen a vadkárt akarták felmérni. A fülem után úgy vélem, hogy a motorral lehetett probléma – nyilatkozta Csányi a sonline.hu-nak..
A helyszínt a rendőrség és a biztonsági őrök hermetikusan lezárták, amíg a légügyi hatóság szakemberei vizsgálódnak.