Belföld

Szombaton lesz a Fodor-Orbán

Szombat délután tart megbeszélést egymással Fodor Gábor, az SZDSZ és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke; a találkozó a Parlamentben lesz - közölte az SZDSZ kommunikációs osztálya pénteken.

Mint az már korábban kiderült, a Fidesz elnöke a parlament feloszlatásáról és az előrehozott választásokról tárgyalna, az SZDSZ új vezetője viszont az általa korábban megfogalmazott programpontokról, az alkotmányos stabilitás, a gazdasági versenyképesség és a tiszta közélet kérdéseiről beszélne a Fidesz vezetőjével.

Orbán Viktor múlt hétfőn levélben javasolt mielőbbi személyes találkozót az SZDSZ két nappal korábban megválasztott elnökének, akinek többek között azt írta, hogy mostanra a Fidesz és az SZDSZ felelősségévé vált a kiút biztosítása a válságból, miután a kisebbségi kormány szerinte a saját hatalmi harcaival van elfoglalva. Orbán Viktor ezt követően több interjúban is beszélt arról, hogy az SZDSZ kezében van a megoldás kulcsa, a liberálisokon múlik, hogy lesz-e előrehozott választás.

A Fidesz elnöke egyértelművé tette, hogy találkozójukon abban szeretne megállapodni az SZDSZ elnökével, hogy a parlament minél hamarabb oszlassa fel magát, és kínálják fel a köztársasági elnöknek a lehetőséget, hogy kiírhassa az előrehozott választást. Orbán Viktor ugyanakkor több nyilatkozatában is kizárta a Fidesz-SZDSZ-koalíció lehetőségét, viszont úgy vélte, tárgyi kérdésekben lehet együttműködés a két párt között, miután például az adócsökkentés ügyében úgy látja, vannak átfedések a Fidesz és az SZDSZ elképzelései között.

Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy mit ajánl majd a tárgyalásokon Fodor Gábornak, kijelentette: nem akar “üzletelni” az SZDSZ-szel, de másokkal sem, mert most nem arról van szó, mi az SZDSZ és mi a Fidesz érdeke, hanem arról, hogy Magyarország tarthatatlan helyzetben van.

Fodor Gábor – aki megválasztása után jelentette be, hogy minden parlamenti párttal tárgyalni akar Magyarország jövőjéről – Orbán Viktorhoz hasonlóan úgy nyilatkozott az utóbbi napokban, hogy az SZDSZ “kulcspozícióban van a magyar politikai közéletben”, de azt is hangsúlyozta, hogy ezzel a helyzettel élni és nem visszaélni kívánnak.

A konzervatív irányultságú Nézőpont Intézet szerdán közzétett felmérése szerint kilencszázalékos visszaesésével Fodor Gábor a vesztese a júniusi népszerűségi listának. A kutatás szerint az új SZDSZ-elnök zuhanása mögött a koalíció helyreállításában reménykedő MSZP-szavazók gyors kiábrándulása áll. Mint fogalmaznak, ha Fodor nem lép valamelyik irányba, két szék között a pad alá eshet, a választópolgárok ugyanis nem türelmesek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik