A homoszexuálisok regisztrált élettársi kapcsolata „veszélyes támadást jelent a társadalom alapvető intézménye, a család ellen”. Nemcsak az egyház és a természeti törvény, de a magyar alkotmány is azt vallja, hogy „a család egy férfi és egy nő kizárólagos, a társadalom számára is hasznos életközössége, melynek célja a házastársak java és az élet továbbadása” – áll a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nyilatkozatában.
Az MKPK családügyi bizottságának elnöke szerint a házasságon kívüli párkapcsolatok törvényi szintű elfogadása, ideértve az egyneműek együttélését is, „gyengíti a társadalom életerejét” és veszélyezteti a felnövekvő gyermekek egészséges fejlődését. A püspöki konferencia szerint a család a gyermekek nevelése szempontjából mással nem helyettesíthető. A politikusoknak szem előtt kell tartaniuk a társadalom védelmét, ezért – mondta – olyan jogszabályokat kell hozniuk, amelyek erősítik a családokat, a fiatalokat pedig gyermekvállalásra buzdítják – hívta fel a figyelmet Bíró László püspök, az MKPK családügyi bizottságának elnöke.