Belföld

Belelőttek a debreceni menekülttáborba

Egy ismeretlen elkövető eddig azonosítatlan fegyverből lövést adott le a debreceni menekülttábor egyik épületére, s az ajtófélfába hatoló lövedék nyomán kicsapódó faszilánk megsebesítette az egyik ott lakó nő lábát.

Az eset még június 2-án éjszaka történt. Sóvágó Sándor rendőr alezredes közlése szerint aznap éjfél körüli időben érkezett a bejelentés a kapitányság ügyeletére, hogy a Sámsoni úton lévő, menekülteket befogadó állomáson egy albán nő – csattanó zajok elhangzását követően – a lábán sérülést szenvedett.

Egy nő megsérült

A helyszínen végzett szakértői vizsgálat alapján megállapították, hogy ismeretlen elkövető a menekülttábortól mintegy 150 méterre lévő buszforduló területéről – ez idáig azonosítatlan fegyverből – lövést adott le a tábor szállója felé. A lövedék a második emeleten az ablakon keresztül áthatolva egy ajtófélfába fúródva állt meg, s a kicsapódó faszilánk sebesítette meg a lábán a nőt.

A debreceni rendőrkapitányság szakértő bevonása mellett visszaélés lőfegyverrel bűncselekmény miatt folytat nyomozást az ügyben.

Nincs összefüggés?

A rendőrkapitány közleménye emlékeztetett arra is, hogy június 11-én reggel négy oltalmazott státuszú afgán férfi felmászott a menekülteket befogadó állomás területén lévő átjátszó toronyba azzal, ha nem teljesülnek követeléseik, onnan leugranak. Az oltalmazotti státuszúak lejöveteléig a kiérkező rendőrjárőrök biztosították a helyszínt.

Tekintettel arra, hogy a Sámsoni út környékén jelentős számban vannak lakóövezetek, így a közrend, közbiztonság fenntartása érdekében a tábor közvetlen külső környezetébe folyamatos járőrszolgálatot vezényeltek a nap 24 órájára, hogy ha azonnali intézkedést igénylő esemény történne, azonnal tudjanak reagálni – közölte a kapitány.

Sóvágó Sándor ugyanakkor leszögezte: a két esemény között semmilyen összefüggés nincs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik