Belföld

Nem szavazzuk meg az uniós munkaidő-irányelvet

A kormány nem ért egyet az uniós munkaidő-irányelvvel, így a magyar európai parlamenti képviselőknek is azt javasolja, hogy ne szavazzák meg az indítványt - mondta kérdésre válaszolva Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón.

Az uniós szakminiszterek által a múlt héten kötött kompromisszum alapján a munkaidő felső határa általános szabály szerint továbbra is heti 48 óra lenne, de a munkáltató és a munkavállaló szerződéses megállapodása esetén 60 – ügyeleti munkakörökben 65 – órás munkahét is engedélyezhető lenne.

Kevesebb magyar többet dolgozik

Szűcs Erika erről azt mondta: „Mi a magyar delegációnak olyan mandátumot adtunk, hogy ne szavazza meg ezt az indítványt.” A miniszter ezt azzal indokolta, hogy a magyar foglalkoztatási ráta 7-8 százalékkal alacsonyabb az uniósnál, ugyanakkor a ledolgozott munkaórák száma csak 1,7 százalékkal kevesebb.

Ezt az jelenti, hogy kevesebb magyar többet dolgozik, ezért – mutatott rá a miniszter – a kormánynak az a szándéka, hogy a foglalkoztatásba bevontak számát és ne a munkaórák számát bővítse. Hozzátette: ezzel szemben áll az egészségügy igénye, amely a mai szervezettsége mellett azt szeretné, ha fennmaradna a több munkaóra lehetősége.

Sok a túlmunka

Hosszabb távon azonban az lenne a megoldás, hogy egy jobb szerkezetű egészségügy, jobb munkaerő-ellátással, tisztességes, normális munkaidőben biztosítsa a feladatok elvégzését, és ehhez „ne eszméletlen túlmunkára” legyen szükség.

A miniszter elmondta, értik a gazdasági élet szereplőinek törekvését, hogy rugalmasabb legyen a foglalkoztatás a munkavállaló beleegyezésével, ugyanakkor – tette hozzá – a munkavállaló nincs mindig olyan helyzetben, hogy valóban a saját érdekei szerint cselekedjen.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Felcsút, 2014. április 21.
Orbán Viktor miniszterelnök, miután átadta a győztesnek járó kupát a Real Madrid játékosainak a Puskás Suzuki Kupa utánpótlás-labdarúgótorna döntője, a felcsúti Puskás Akadémia Pancho Aréna első hivatalos mérkőzése után 2014. április 21-én.
MTI Fotó: Beliczay László
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.