Belföld

Lemondott a BÉT elnöke

Szalay-Berzeviczy Attila június 16-val lemondott a Budapesti Értéktőzsde elnöki tisztségéről és igazgatósági tagságáról is - ezt maga az érintett közölte.

Szalay-Berzeviczy Attila döntését azzal indokolta, hogy a BÉT megváltozott tulajdonosi szerkezete új helyzetet teremt az intézmény életében. (A Bécsi Ér­téktőzsde múlt héten csütörtökön közleményben jelentette be, hogy a már meglévő 12,5 százalékos részesedéséhez további 25,2 százaléknyi tulajdonrészt vásárol a BÉT-ben az UniCredit Bank Hungary Zrt.-től.)

Mindez olyan vezetőt igényel, aki képes maradéktalanul megfelelni az átalakult osztrák többségi tulajdonosi kör elvárásainak.

Szalay-Berzeviczy Attilát – aki az UniCredit Bank Hungary
ügyvezető igazgatója – 2004 júniusában választották meg először a tőzsde elnökévé, majd 2005 áprilisában és az idén márciusban is újjáválasztotta a BÉT igazgatósága.

A leköszönő tőzsdeelnök továbbra is a magyar tőkepiac egyik aktív szereplője marad, hiszen az UniCredit Bank Hungary Zrt. ügyvezető igazgatójaként a piac legnagyobb értékpapír letétkezelési és elszámolási üzletágát vezeti tovább, amely ma közel 5000 milliárd forintnyi részvény- és állampapír-állományt kezel intézményi ügyfelei részére.

Szalay-Berzeviczy Attila emlékeztet arra: a négyéves elnöksége alatt folyó munka eredménye, hogy a kormány napirendre tűzte a maradék állami vállalatok tőzsdei bevezetését.

Si­­keresen lezárult a Budapesti Értéktőzsde és a Budapesti Árutőzsde in­teg­rá­ci­ója, valamint bevezetésre került a nyugdíj-előtakarékossági számla, mint a ha­zai nyugdíjrendszer negyedik pillére, továbbá a differenciált osztalékadó, az újfajta fejlesztési adókedvezmény és az éves 100 millió forint értékű állami tá­­mogatás a tőzsdei bevezetések ösztönzése érdekében.

Mindeközben a vezetése alatt a BÉT által kez­­­deményezett jogszabály-változtatásoknak köszönhetően az elmúlt másfél évben je­­lentősen növelték részvénykitettségüket a hazai nyugdíjpénztárak, csökkentek a felügyeleti díjak, bekerült a pénzügyi alapismeretek oktatása a nemzeti alap­tantervbe és 15-ről 5 évre csökkent az ingatlaneladásból származó nye­re­ség adóköteles periódusa. Jelenleg pedig a hosszú távú befektetési számla ki­dol­­gozott koncepciója, mint az árfolyamnyereség-adó kérdésével kapcsolatban a tőzs­de hosszú távú kompromisszumos megoldása vár a kormány elfogadására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik