Belföld

Pénteken kitör a vakáció

Pénteken az iskolákban felkerül a táblákra a vakációt jelző utolsó betű, a V is, s kezdetét veszi a mintegy két és fél hónapos nyári szünet. A diákok szabadidejének tartalmas eltöltését az idén is több száz színes program, nyári tábor szolgálja.

A közoktatásban több mint 1,7 millió gyermek kezdi meg nyári
pihenését. A szaktárca tájékoztatása szerint az általános iskolákban 809 160, a
szakiskolákban 123 192, a
speciális szakiskolákban 9773,
a
gimnáziumokban 200 026, a
szakközépiskolákban 242 016 diák zárja a tanévet pénteken.


Az idén is táborok sokasága várja a vakáció idején a
gyerekeket országszerte. Sárváry István, a Táboroztatók Országos Egyesületének
elnöke az MTI-nek elmondta: náluk háromszázötven tábor közül válogathatnak az
érdeklődők. A legnépszerűbbek évek óta a számítógépes és a nyelvi táborok,
valamint a sport- és lovastáborok. Keresettek ugyanakkor a napközis táborok is.

A bentlakásos táborok általában 7-12 naposak, a napközis táborok 5 napra
kínálnak elfoglaltságot a vakáció idejére. Áruk programtól függően igen
változatos lehet, a napközis táborok ára 15 ezer forint körül mozog, míg a bentlakásos
táborokért általában 40-90 ezer forintot kell fizetni. Táborozni a leginkább a
10-15 évesek, az általános iskola felső tagozatosai mennek, a fiatalabbak a
napközis táborokban töltik ilyenkor szabadidejüket.

Sárváry István azt tanácsolta a szülőknek, hogy körültekintően válasszanak
szabadidős programot gyermeküknek, érdeklődjenek, mióta szervezik az adott
tábort, s ha arra lehetőségük van, találkozzanak a szervezőkkel is.

Nem telik gondtalanul a nyár azoknak, akik évismétlésre kényszerülnek, nekik a
napfényes hetekben is időt kell fordítaniuk a tanulásra. A legfrissebb adatok
még nincsenek meg a bukásokról, az előző tanévben összesen 34 158 diákot
utasítottak évfolyamismétlésre.

A következő tanév 2008. szeptember 1-én kezdődik meg.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.