Belföld

Megvan a kamerarongáló Nemzeti Őrsereg-tag

Azonosította a rendőrség a nyíregyházi Trianon-megemlékezésen történt kisebb incidens gyanúsítottját, aki egy roma szervezet vezetőjének videokameráját rongálta meg - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Az ügyben indított, a nyíregyházi kapitányság által
folytatott eljárás során megnézték az összetört kamerával készült felvételeket,
s azonosították a gyanúsítható személyt, akit keddre idéztek be kihallgatásra –
mondta Fülöp Gergely.


A főhadnagy emlékeztetett arra, hogy a Jobbik Magyarország
Mozgalom, a Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg által szervezett, előre
bejelentett vasárnapi rendezvény helyszínének közelében valaki összetörte egy
roma érdekképviseleti szerv vezetőjének videokameráját, amellyel az
felvételeket készített. Hozzátette, a további tettlegesség kialakulását a
rendőrök akadályozták meg.

A szóvivő elmondta még: a rendőrségen hétfőn tett
feljelentést a roma tisztségviselő, aki szerint “sértegették,
diszkriminatívan viselkedtek vele szemben, nem engedték kamerázni és
életveszélyesen megfenyegették”.

Fülöp Gergely megjegyezte, hogy jelenleg kizárólag rongálás
vétségének megalapozott gyanújával folyik eljárás, s annak lezárása után a
rendőrség a megyei főügyészségre is eljuttatja a nyomozás során beszerzett
adatokat és a felvételt.

A nyíregyházi Trianon-megemlékezésen a Hátrányos Helyzetű
Emberekért Alapítvány elnökének, Pongó Ernőnek rongálták meg a kameráját, aki a
helyszínen újságíróknak elmondta: a Nemzeti Őrsereg négy tagja szidalmazta,
amit ő is viszonzott, majd meg akarták ütni, de elhajolt, így a kezében lévő
kamerát találták el, ami az aszfaltra esve összetört.

A Jobbik szabolcsi elnöke, Gyüre Csaba az esettel kapcsolatban akkor úgy
nyilatkozott, hogy a roma alapítvány vezetője “provokálta a rendezvény
biztosítását végző Nemzeti Őrsereg tagjait, akik ennek ellenére nem bántották,
nem nyúltak hozzá, ő ejtette rá a videokameráját az egység tagjaira, még az is
feltételezhető, hogy szándékosan”.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

WAITING ROOM 
 

LAURENT/MURIEL / BSIP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.