Belföld

A Fidesz leállíttatná a kormány propagandáját

A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy állítsa le propagandakiadásait, ne költsön újabb milliókat kormányzati kommunikációra - erről Ágh Péter, az ellenzéki párt képviselője beszélt.

A fideszes politikus szerint “zajlik a kisebbségi kormány végjátéka”, amit az is mutat, hogy a vidékfejlesztési kommunikációra 6 milliárd forintot költenek, a leállított kormányzati negyed beruházásra újabb 3,8 milliárdot, most pedig kiderült, hogy az Új Magyarország kiadvány újabb füzetére 130 millió forint megy el.

Hozzátette: az elmúlt két évvel foglalkozó kiadvány tele van hazugságokkal, például arról írnak benne, milyen sikerek vannak a felsőoktatásban, holott az elmúlt két évben 30 ezer diák szorult ki az egyetemekről, főiskolákról.

Nem is kisebb

A füzetben az is szerepel, hogy kisebb államot hoztak létre, holott minden eddiginél több minisztérium működik – jegyezte meg Ágh Péter, aki szerint elmúlt két évvel kapcsolatban a kormánynak semmi oka a büszkeségre, így arra sincs oka, hogy a nem létező eredményeket ilyen propagandakiadványban “sztárolja”.

Hangsúlyozta: a Fidesz jobb helyet is el tudott volna képzelni ennek a 130 millió forintnak, például a koraszülött ellátásra fordította volna.

Kádereket

Ágh Péter szerint a kormány szórja pénzt, olyan célokra költ milliókat, milliárdokat, amelyek nem szolgálják az emberek életét. “Fizetik ki a kádereket, vagy saját maguk teszik zsebre az emberek pénzét” – fogalmazott.

A politikus kijelentette: a Fidesz ezért felszólítja a kormányt, hogy mostantól állítsanak le minden propaganda és pr kiadást.
Ágh Péter úgy vélte: a szocialisták már “beleálltak” az előrehozott választási kampányba, ezért mocskolják a Fideszt.

Fideszes elterelés?

Daróczi Dávid kormányszóvivő erre úgy reagált: az ilyen és ehhez hasonló állításokkal a Fidesz kétségbe esve próbálja elterelni a figyelmet a kiszivárgott “Orbán-csomagról”.

Demagógiával azonban nem lehet elfedni, hogy a Fidesz drasztikus megszorításokat akar, és ha tehetné, 36 milliárd forintot húzna ki a nyugdíjasok zsebéből – tette hozzá.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Hatalmas rágcsálók jelentek meg Budapesten

Több tucat példányuk él a fővárosban, a szakértő szerint egyre több megtelepedésre alkalmas budapesti területet foglalnak el. Az eurázsiai hód a maga 100-120 centijével, 25-30 kilójával a világ második legtermetesebb rágcsálója és itt él velünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73886068, Ola Rosling interj˙, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.