Belföld

Aggasztja a szlovákokat a magyar radikalizmus

Nyugtalanságának adott hangot a trianoni békeszerződés 88. évfordulójára rendezett budapesti tüntetések miatt szombaton a szlovák külügyminisztérium.

Az MTI pozsonyi irodájához eljuttatott közleményében a tárca emlékeztet, hogy “a tüntetések többségét a szélsőséges Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) rendezte, amelyhez a radikális parlamenten kívüli párt, a Jobbik is csatlakozott”. Mint írja, “épp ez a két szervezet ismerszik meg a szélsőséges nézeteit folyamatosan igazoló konkrét aktivitásokról”.

Pozsony szerint “a múlt szellemeinek megidézése és a közép-európai határok újrarajzolását sürgető törekvések a XXI. századi integrálódó Európa feltételei között elképzelhetetlenek. Ezek a tüntetések több parlamenten kívüli párt és mozgalom sorozatosan megnyilvánuló radikalizmusának a folytatásai.

Sajnálatos, hogy ezeken az akciókon ezúttal a magyar parlamenti ellenzék képviselői is részt vettek, és a szomszéd országok ellen irányuló provokatív kijelentéseket tettek”.

A szlovák diplomácia reményei szerint, “a jövőben sem Trianon évfordulója kapcsán, sem egyéb alkalmakkor nem fogják megengedni, hogy a szélsőséges erők további nacionalista szenvedélyeket gerjesztve erősítsék a más országok ellen irányuló gyűlölködő szenvedélyeket”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik