Belföld

Közlekedéséről szavaz Esztergom

Vasárnap Esztergom történetében először helyi kezdeményezésre népszavazást tartanak, mellyel két - az önkormányzat által elrendelt - forgalmi korlátozást szeretnének megszüntetni.

„A város főterére két éve tilos behajtani, az ott élők fizették a garázsadót, de autótárolásra nem használhatták saját ingatlanjukat. A térről ugyanazzal az elektromos kisautóval vitték el a szemeteszsákokat, mint amelyik a cukrászdába hozta a süteményt, amíg a tulajdonos el nem költöztette az üzletet” – mondta el az MTI-nek a közlekedési helyzetről a népszavazás egyik kezdeményezője. Kékesi Lívia hozzátette, akciójuk nem az önkormányzat ellen irányul, csupán emberséges megoldást szeretnének elérni.

A Széchenyi térre engedélyezett célforgalom mellett a népszavazás másik kérdése a Lőrinc utca egyirányúsításának megszüntetése. A rendelkezés miatt autóval 2-3 kilométeres kerülőre kényszerülnek a környék lakói, a két iskolát felkeresők és az élményfürdő látogatói.

Takács István, a városháza sajtófelelőse elmondta, a névjegyzék szerint 24 738 választópolgár jogosult szavazni. A szavazás érvényességéhez a jogosultak közül legalább 12 370 főnek meg kell jelenni, az eredményességhez szükséges a leadott voksok egyszerű többsége, azaz legalább 6186 szavazat kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik