Belföld

Orbán a piaci szereplőknek üzen

Orbán Viktor elsősorban a gazdasági élet szereplőinek üzent, amikor azt mondta, hogy válságkezelő kormányt kell alakítani a következő választások után – értékelték politológusok a Fidesz elnökének szerdai beszédét.

Orbán Viktor a Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság összejövetelén arról beszélt, hogy olyan embereket kell a következő kormány első időszakában munkára felkérni, akiknek nincs politikai karriervágyuk.

A beszédben elsősorban arról van szó, hogy Orbán Viktor hetek óta arról kívánja meggyőzni a gazdasági szféra szereplőit, hogy a Fidesz látja a reális viszonyokat, és képes lesz ezeknek megfelelően kormányozni – mondta Juhász Attila, a Political Capital szakértője. A válság szó hangsúlyozására pedig azért van szükség, mert meg kell magyaráznia, elsősorban a saját szavazótáborának, hogy miért lesz szükség a Fidesz esetleges kormányra kerülése esetén olyan intézkedésekre, amelyek természetszerűleg érdekeket sértenek.

Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője úgy értékelte a szerdán elhangzottakat, hogy Orbán az üzleti élet szereplőinek küldött üzenetet, amelyben az áll: ő és a Fidesz felelős, kormányképes erőt képvisel, és meg lehet bennük bízni. Az elmúlt napokban és hetekben a korábban általa képviselt gazdaságpolitikai irányon kíván változtatni, ellépni a korábbi, irreális programtól – tette hozzá a politológus.

Amellett, hogy Orbán Viktor jelenleg a gazdasági életnek és a választóknak akarja bizonyítani kormányzóképességét, hosszabb távon mérsékelni szeretné a hitelvesztés kockázatát. „Egyik fő célja az, hogy ha a Fidesz majd kormányzati pozícióba kerül, akkor az emberek ne azt gondolják: Orbán nagyon mást mondott a választások előtt és után. Ezzel a lépéssorozattal ezt próbálja elkerülni” – fogalmazott Juhász Attila.

Kérdés azonban, hogy azokhoz a választókhoz, akik nem figyelik a politikát, eljutnak-e mindezek. „Nem lesz-e az az érzésük, hogy a Fidesz is hazudott? Orbánnak ezt kell megelőznie” – fogalmazott mondta Juhász Attila. Az egyik pólusa tehát a mostani Fidesz-kommunikációnak: ne azt lássák az emberek egy esetleges választási győzelem után, hogy a Fidesz hirtelen mást mond, mint korábban. A másik pólus pedig az, hogy a párt mondhassa: ők már felkészültek a kormányzásra – összegzett az elemző.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik