Belföld

Más nevében csaltak adót

Az egész ország területére kiterjedt szja-csalássorozatot leplezett le az APEH - közölte az adóhivatal csütörtökön.

A gyanú szerint egy bűnbanda az országban több helyen is megpróbált hamis személyijövedelemadó-bevallásokkal pénzt visszaigényelni a magyar adóhatóságtól. Az ellenőrző rendszer jól működött, így az APEH csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes/tettesek ellen feljelentést tett – áll az APEH közleményében.

Az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatóság kockázatkezelési osztályának tűnt fel, hogy több bevalláson is ugyanazt a címet adták meg levelezési címként, a bevallások adó-visszaigénylést tartalmaztak, 100 000-150 000 forint összegben.

Helyettük jártak el

Az ellenőrzések során a bevallásokkal érintett magánszemélyek nyilatkozatukban elmondták, hogy 2007. évre még nem nyújtották be a személyi jövedelemadó bevallásukat, a benyújtott bevalláson szereplő aláírást nem ismerték el sajátjuknak, a bevallásban szereplő, levelezési címet sem ismerték, továbbá a bevallásban megjelölt bankszámlát sem ők nyitották.

Az APEH szerint ez alapján feltehető, hogy az adózók nem maguk nyújtották be a visszaigénylést tartalmazó bevallásaikat, ismeretlen személy vagy személyek használták fel jogosulatlanul a személyes adataikat.

Azonos címek

Ezzel az üggyel párhuzamosan a Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságnak is feltűntek azonos levelezési címet feltüntető bevallások, és hasonló eredményre jutottak.
Mivel két régióban is találtak azonos levelezési címmel beküldött, hamisnak bizonyult bevallásokat, felmerült a gyanú, hogy esetleg más regionális igazgatósághoz is érkezett hasonló adattartalmú hamis bevallás.

A szükséges intézkedéseket követően kiderült, hogy 243 darab olyan bevallás érkezett, amelyeken ugyanaz a levelezési cím szerepelt.

27 millió

Az eddigi adatok szerint a csoport tagjai mintegy 27 millió forintot próbáltak jogtalanul visszaigényelni. Az APEH szerdán csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes, tettesek ellen feljelentést tett.

A jelenség nem új, a hivatal számít az ilyen és ehhez hasonló csalásokra, így az évek során számos olyan ellenőrzéssel egészítette ki a bevallásfeldolgozó rendszerét, amely a gyanúra okot adó eseteket kiszűri.

A személyi jövedelemadóban 2008. április végéig mintegy 2100 kiutalás előtti ellenőrzést végeztek, a megállapított jogosulatlan visszaigénylés összege meghaladta a 136 millió forintot, amely összeg visszafizetését az adóhatóság nem teljesítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik