Belföld

Kémügye és paraméterkönyve van a BKV-nak

Elfogadta a BKV ez évi paraméterkönyvét, összmenetrendjét a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottság szerda délután többségi, köztük ellenzéki szavazatokkal, két fideszes tartózkodás mellett. Közben a BKV kémprogramot talált az informatikai rendszerén, az MSZP pedig vizslázik.

Egyetértett a testület Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes helyszíni kiosztású javaslatával, hogy a paraméterkönyvet két ütemben, augusztus 21-ével, a hosszabb előkészítést igénylő módosításokat pedig szeptember 6-ával vezessék be.

Menetrend lesz (Fotó: MTI)

Menetrend lesz (Fotó: MTI)

Jórészt a XXII. kerület fideszes alpolgármesterének, Németh Zoltánnak az érvelésére visszavonta a főpolgármester-helyettes képviselője Hagyó Miklós másik helyszíni indítványát, hogy a budafoki 141-es buszjárat útvonalát megváltoztassák.

A bizottság döntés után Demszky Gábor főpolgármester várhatóan aláírja a paraméterkönyvet, mivel keddi tájékoztatóján jelezte, ha a testület többsége elfogadja azt, akkor ő aláírja.

Képlékeny

Nemes Gábor, a BKV szakszervezetek szóvivője a FigyelőNetnek elmondta, ezt a paraméterkönyvet sem feltétlenül kell véglegesnek tekinteni, hiszen a dolgozók és a BKV közötti keddi megállapodás része volt, hogy a könyvet a munkavállalókkal egyeztetve módosítani lehet.

Közben a BKV feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a társaság elektronikus levelező rendszeréből ellopott levelek miatt. A cég közleménye szerint a BKV felügyelőbizottságának egyik tagjához, Vitézy Dávidhoz került, később általa továbbküldött, és vélhetően manipulált e-mailek miatt a BKV Zrt. fokozott biztonsági intézkedéseket vezetett be.

Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán délután azt közölte, hogy megérkezett a rendőrségre a közlekedési vállalat feljelentése. Tanulmányozzák a feljelentést és három napon belül döntenek arról, hogy elrendelik-e a nyomozást az ügyben.

Újra vizsla

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesületen (VEKE) láthatóak a “vizslásodás” jelei – jelentette ki Nyakó István. Az MSZP szóvivője emlékeztetett arra, hogy Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője múlt heti sajtótájékoztatóján magáncímről küldött e-mailt mutatott be, amellyel “azt igyekezett alátámasztani, hogy a BKV és a fővárosi közlekedésért felelős főpolgármester-helyettes egymással levelezik”.

A pártszóvivő szerint Tarlós István lépése balul sült el, mert kiderült: a levelet Vitézy Dávid, a VEKE szóvivője, egyúttal a BKV felügyelőbizottságának Fidesz által delegált tagja küldte számukra.

Nyakó kiemelte: a levél ugyanúgy illetéktelenül került ki, ahogy a 2006-os választási kampányban feltörték az MSZP szerverét, és több anyagot elloptak róla. Kitért arra az esetre is, amikor a Fidesz kampányközpontjából faxolták el a Magyar Vizsla című kiadványt. Nyakó István ebből azt a következtetést vonta le, hogy a VEKE ugyanúgy “álcivil”, mint a Magyar Vizsla volt.

Vitézy nem kémkedett

Vitézy Dávid, a BKV felügyelőbizottságának tagja és a VEKE szóvivője lapunknak elmondta, az ominózus emailhez nem kémprogrammal jutott, hanem a BKV-nak korábban tanácsokat adó AAM-től kapta, mert annak a cégnek rálátása volt a BKV teljes levelezésére.

Nyakó István szavaira reagálva azt mondta, hogy “a mai nap a VEKE történetének legsikeresebb napja, mert elbukott Hagyó Miklós járatritkítási terve.”

Vitézy szerint inkább az a furcsa, hogy kerülhet kémprogram a BKV informatikai rendszerére, mikor a védelemre három milliárd forintot költ a cég.

Furcsa cselekmények

Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője elmondta, hogy korábban hozzájuk a BKV-tól kerültek ki olyan anyagok, amelyeknek az eredete őt nem érdekli, mivel közügyeket tartalmaznak. Enyhén szólva nagyon furcsa cselekményeknek a gyanúját vetik fel az ezekben az anyagokban megtalálható információk – tette hozzá.

Tarlós István hangsúlyozta, ők lehetőséget akartak adni a főpolgármesternek arra, hogy kivizsgálja ezeket, és megtegye a szükséges lépéseket. Ezért fordult Demszky Gáborhoz interpellációval – fűzte hozzá.

Nincs ellenükre

Ha azonban a BKV vezetése azon az állásponton van, hogy a cég körüli ügyeket jogi útra kell terelni, “ez egyáltalán nincs ellenünkre”, bár ezzel a főpolgármesternek nem lesz lehetősége arra, hogy az ügyet tisztázza – mondta.

A frakcióvezető kifejtette, nagyon örül annak, hogy a sajtóhírek szerint mégis csak valódinak bizonyult Regőczi Miklós BKV-vezérigazgató-helyettes levele, amire ő egy múlt heti sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet. Ebben a vezérigazgató-helyettes “az MSZP-nek tanácsolja, hogy lehet a Fideszre kenni a sztrájk szervezését a BKV-nál. Örülök, hogy ennek a valódiságát közvetve beismerték” – szögezte le a politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik