Belföld

Bérkiegészítést adnak közszférában

Egyösszegű bérkiegészítést kapnak a köztisztviselők és a közalkalmazottak, hogy teljesülhessenek a tavaly december elején kötött bérmegállapodásnak – írja a Világgazdaság.

Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) keddi ülésén a szociális partnerek és a kormány képviselői egyetértettek abban, hogy a vártnál magasabb inflációs szint miatt ki kell egészíteni a közszférában dolgozók keresetét. A decemberben kötött bérmegállapodásban ugyanis rögzítették, hogy ezen a területen átlagban meg kell őrizni a keresetek reálértékét.

Az ehhez szükséges 5 százalékos bruttó béremelést azonban még az idei évre eredetileg tervezett 5 százalékos inflációhoz igazították. Ugyanakkor már a Pénzügyminisztérium is 5,9 százalékos fogyasztóiár-növekedést vár, a Magyar Nemzeti Bank pedig hétfőn 6,3-re módosította az előrejelzését. Eszerint megközelítően 1 százalékos többletbérre lenne szükség a megállapodás betartásához.

A keddi egyeztetésen a felek egyetértettek abban, hogy minden közszférában dolgozó két ütemben azonos összegű többletjuttatást kapjon. Egyszázalékos emelés esetén minden munkavállaló megközelítően bruttó 25 ezer forint egyszeri kifizetéssel számolhatna. A tervezett megállapodás szerint a konkrét mértéket a béremelések és az infláció évközi alakulása alapján határozzák majd meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik