A sajtófotó esetén fokozottan érvényes azon megállapítás: minden megjelenhet, amit a nyomdafesték elbír. A képek a valóság egy pillanatát ragadják meg, így morális értelemben nincs szabály arra nézve, mi számít rossz és mi jó képnek, s ezzel a szerkesztők egyre gyakrabban vissza is élnek. A Magyar Nemzet április 29-én például vitatható címlapfotóval jelent meg, amelyen a frissen kinevezett tárcavezetőknek csupán a testük látszott, arcukat egy szalag takarta. Mintha a lap készítői azt sugallnák: az új miniszterek személye teljesen érdektelen.
A Magyar Nemzet címlapképe a miniszterek bemutatása után – nem fontos a személy?
Bojkott és preferálás
„A fotós igyekszik mindig a munkája legjavát végezni, ám figyelnie kell arra, hogy egy lap képszerkesztőjének az asztalára legalább három olyan képet le tudjon rakni, ami megjelenhet az adott újságban. Gyermeket simogató Orbán Viktort például nem fotóz a Népszabadságnak, míg a Magyar Nemzethez sem visz olyan képet, amelyen egy öreg néni kezet csókol a Fidesz elnökének” – nyilatkozta a FigyelőNetnek egy neve elhallgatását kérő fotós.
Az újságban megjelenő képekről ugyanis általában a képszerkesztő, a rovatvezető vagy a főszerkesztő dönt, a fotós csupán előszelektálást végez. „A Magyar Hírlapnál bojkott van az MSZP és az SZDSZ politikusaival szemben. Fotóik ezért csak akkor jelennek meg a lapban, ha az elkerülhetetlen. A Népszabadság és a Népszava viszont igyekszik függetlennek mutatni magát. Kényszerből, mivel komoly problémával küzdenek. Az emberek nem szeretik a kormányt, így visszatetszően hat minden előnyös kép a szocialista és a liberális párt politikusairól” – tette hozzá.
Portrétól a tüsszentő Orbánig
Állításait megvizsgálva valóban e tendenciát véltük felfedezni az elmúlt egy hónap sajtótermését átlapozva. A Magyar Hírlapban alig találkoztunk kormánypárti politikus fotójával, míg az általa nem említett Magyar Nemzetben az ellenzék képviselőiről általában előnyös, az MSZP és az SZDSZ politikusairól pedig inkább előnytelen fotókat jelenítettek meg a lap szerkesztői.
Ellenpéldaként a Népszavában sikeres MSZP-s politikusokat is találtunk, bár a lap inkább a teljesen semleges portréfotókkal operált. Még akkor is, ha egyszer egy tüsszenteni készülő Orbán Viktor-fotó is megjelenhetett, ami például a Népszabadság esetében elképzelhetetlen lett volna. A Népszabadság viszont az elmúlt egy hónap alapján függetlenek tűnt. „Ha viszont a miniszterelnök egy fontos intézkedést fogadtat el, vagy egy kórházat ad át, akkor rögtön mosolygós, nagyon pozitív képet közöl mindkét újság” – vélte a névtelenséget kérő sajtófotós.
Majális – van aki tömeget, van aki hajléktalanokat fotózott
Az érintett újságokat is megkérdeztük az elhangzottakról, de egyikük sem kívánt érdemben nyilatkozni. A Népszabadságnál például „egyértelmű baromságnak” kommentálták állításainkat.
A demokrácia velejárója
A politikai napilapok ugyanis igyekeznek olvasóikat a képek szintjén is kiszolgálni, ezért az eltérő címek és szövegek mellett a képek is egyre karakteresebben támogatják vagy támadják a politikusokat. „A fotósokat általában ellátják instrukciókkal, hogy mit fotózzanak, és ők maguk is keresik az egyedi életképeket. Ez nem feltétlenül rossz, hiszen egy jó kép, ha nem sért közízlést, önmagában is figyelemfelkeltő lehet, amivel el lehet adni az újságot” – árulta el kérdésünkre Hupján Mária, a Bálint György Újságírói Akadémia Laptördelő és képszerkesztő szaktanfolyamának tanszékvezetője.
A fotósoktól ezért egyre inkább az egyedi, érdekes, figyelemfelkeltő képeket várják szerkesztőik, a rendszerváltás előtt megszokott unalmas, uniformizált képek helyett. „Kádár Jánosról terjedt az a vicces híresztelés, hogy a szobájának szőnyegén egy lyuk volt, mivel mindig ugyanabból a szögből fényképezték” – emlékszik vissza Szigetváry Zsolt, a World Press Photo tavalyi díjazottja.
„Már túllépték a határt”
Az általunk megkérdezett szakértők abban mind egyetértettek, hogy morális értelemben a képeknek meg kell felelniük a közízlésnek, még akkor is, ha külön etikai szabály nincs arra, hogy mit lehet fotózni és mit nem. „Mindig vannak olyan címlapok, amelyek megbotránkoztatják az olvasókat. A közéleti hangnem eldurvulásától a sajtófotók sem tudnak függetlenedni” – vélte Hupján Mária, akinek véleményét Szigetváry Zsolt is osztotta „Igazából nincs absztrakt szabály arra, hogy mi jelenhet meg és mi nem. Az újságok a képszerkesztést tekintve már réges-régen átlépték az etikai határt, hasonlóan az online médiumok klikkversenyéhez. Az olvasóknak pedig egyre magasabb az ingerküszöbük” – mondta lapunknak a fotós.
Ki-ki a maga módján öntötte képekbe a koalíciós szakítást
Politikusaink pedig tehetetlenek az előnytelen képekkel szemben, hiszen az újságokban általában nem műtermi fotók jelennek meg. Így elég egy fintor, egy rossz mozdulat, vagy egy orrpiszkálás, hogy egy ellenérdekelt médium címlapján megjelenjen. Továbbá sokszor nem is kell előnytelen kép egy politikus lejáratásához, hiszen elég egy megfelelően megírt képaláírás, hogy a fotón látható pillanatot új kontextusba helyezze, kifordítva annak eredeti jelentését.
Nincs egzakt szabály
Kérdésünkre, hogy miként kell egyértelműen negatív vagy pozitív képet készíteni, egyik szakértőnk sem tudott egzakt választ adni. „A képkészítésnél mi is általános ismereteket tanítunk” – árulta el Hupján Mária. A szemből fotózott, támogatói közt beszédet mondó politikus például szimpatikusan hathat, míg a beszéd közben papírt leső, alulról fotózott, idétlen arcot vágó, vagy mulatságos helyzetben lévő politikust könnyű kifigurázni.
Szigetváry Zsolt szerint ráadásul politikusainkról sokszor nehéz is előnyös képet készíteni: „Gyurcsány Ferenc általában hevesen gesztikulál, míg Orbán Viktor gyakran fintorog, amiért nehéz őket előnyösen fotózni. Míg ellenpéldaként Dávid Ibolyáról nehéz lenne negatív fényképet készíteni.”
A szabadúszó fotóriporter szerint mindemellett a provokatív képeket nem szabad egyértelműen elítélnünk, ha azok a jó ízlés határain belül maradnak. A nyugati sajtóban ugyanis kedveltek az ilyen fotók: „Képileg az elmúlt 20 évben sokat fejlődött a magyar sajtófotó, ám a Nyugattól még mindig le vagyunk maradva. Ott izgalmasak, érdekesek, színesek és elgondolkodtatóak a képek” – véli Szigetváry. Nálunk viszont a címlapfotók sokszor a durvaságukkal tűnnek ki, hasonlóan a lapokban megjelenő tartalomhoz.
