Belföld

Korrupciós lexikont indított a Fidesz

Van pénz, csak nem arra költik, amire kell – vezette be Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő a szocialista-szabad demokrata korrupciós lexikon című honlap ismertetését.

A korrupedia.hu portálon az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció legközismertebb korrupciós ügyeit sorolják fel – mondta a képviselő. A Fidelitas ügyvezető alelnöke szerint a Gyurcsány-kormány arra hivatkozva zár be kisiskolákat, postákat, szüntet meg vasúti szárnyvonalakat, hogy nincs pénz; az internetes oldallal azt akarják bemutatni, hogy van, csak nem helyesen használták fel.

„A hatalommal való visszaélés tipikus példái ezek, hiszen nem arra használták a hivatalt, a felelősséget, hogy az országnak jobb legyen, hanem arra, hogy a barátaiknak és saját maguknak jobb legyen” – hangsúlyozta a fideszes politikus. A honlapon csak olyan cikkeket használtak fel forrásként, amelyekkel szemben – információik szerint – nem kértek helyreigazítást – emelte ki.

A portált bemutatva Ágh Péter felhívta a figyelmet, hogy az oldal bárki által bővíthető, és várják azok jelentkezését, akik tudnak korrupciós ügyekről. A beérkezett információk helyességének igazolása után az ügyet publikálni fogják a honlapon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik