Belföld

Karhatalom helyezi vissza a jegyzőt Esztergomban?

Karhatalom kirendelését kérte a bíróságtól Csomor Sándor, Esztergom jegyzője, hogy a bíróság döntésének megfelelően helyezzék vissza az állásába – írja a Népszabadság.

A bíróság korábban kétszázötvenezer, a napokban pedig ötszázezer forintos bírsággal sújtotta az önkormányzatot, mert egy éve sem helyezte vissza Csomort jogaiba. A jegyző nem bízik a pénzbüntetések hatékonyságában, de belátja, hogy a bíróság csak a fokozatosság elvének betartásával eszközölheti ki a végrehajtást.

Csomor Sándor Meggyes Tamás fideszes polgármester bizalmát élvezve 2003 decemberében lett jegyző Esztergomban, ám három éve, a fürdőépítés körüli botrányok idején kegyvesztetté vált. Az akkori ellenzéki képviselők szerint azért, mert kifogásolta az építkezés során tapasztalt törvénysértéseket.

2005 nyarán fegyelmi eljárást indítottak ellene, októberben hivatalvesztéssel sújtották. Ezután – miközben zajlott a Csomor által indított munkaügyi per – az önkormányzat felmondta közszolgálati jogviszonyát, arra hivatkozva, hogy hivatalba lépésekor nem tette le az esküt. A bíróság – amely megállapította, hogy az eskü szabályos volt – végül 2007 márciusában helyezte vissza pozíciójába Csomor Sándort, aki viszont azóta sem dolgozhat. Az új jegyző, Marosi György “jogbizonytalanságra” hivatkozva úgy nyilatkozott: a jogerős bírói ítéletet tiszteletben tartva sem tekinti elődjét jegyzőnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik