Belföld

Fotósok és tévések nélkül zajlott a gárdaper

Nyolc beavatkozó jelezte eddig, hogy peres félként kíván részt venni az ügyészség kontra Magyar Gárda polgári perben. A gárda ügyvédje azt is bejelentette a hétfői tárgyaláson a Fővárosi Bíróságon, kezdeményezik, hogy a bíróság Alkotmánybírósághoz forduljon. A tárgyalás június 30-án folytatódik.

A nyolc beavatkozó közül a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) és az Országos Cigány Önkormányzatnak (OCÖ) már engedélyezte a bíróság, hogy a felperes Fővárosi Főügyészség oldalán részt vegyen az ügyészség által a Magyar Gárda feloszlatásáért indított polgári perben. Szintén a felperesi oldalhoz kíván csatlakozni a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ), az alperesi oldalhoz pedig többi között a Magyarok Világszövetsége, Mónus Áron és a Jobbik Magyarországért, amelynek elnöke az a Vona Gábor, aki a Magyar Gárda Egyesületet is vezeti. A bíróság az újonnan beavatkozni kívánók perbe lépéséről később dönt.

Ab is bekapcsolódik?

“Az egyesület tevékenysége nem ad okot arra, hogy feloszlassák, nem követtek el olyan jogsértést, amely az egyesülési jog ilyen súlyos korlátozását indokolná” – hangsúlyozta Gaudi-Nagy Tamás, a gárda ügyvédje. Véleménye szerint az a szimbólumrendszer, külsőségek és vélemények, melyek az egyesülethez köthetők, nem adnak alapot a feloszlatásra, még ha egyes társadalmi csoportokban rossz érzést keltenek is.

Felsorakoztak a gárdisták - KÉPGALÉRIA (fotó: MTI)

Felsorakoztak a gárdisták – KÉPGALÉRIA (fotó: MTI)

Gaudi-Nagy Tamás indítványozta a bíróságnak az eljárás felfüggesztését és azt, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz (Ab), mert álláspontja szerint a perben alkalmazni kívánt jogszabályhelyek az alaptörvénnyel ellentétesek. A Fővárosi Bíróság mérlegelheti, hogy figyelembe veszi-e a gárda kezdeményezését.

Médiastop

A tárgyalás első tíz perce után a bíró megkérte a fotósokat és a tévéseket, hogy fejezzék be munkájukat és kapcsolják ki kamerájaikat, illetve mikrofonjaikat. Az eljárás tanúk meghallgatásával folytatódott. A tárgyalást június 30-ára elhalasztották.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.