Belföld

Önmérsékletet vár az MSZP-től a Fidesz

A Fidesz tiltakozik amiatt, hogy az MSZP újabb tagokat kíván delegálni a Magyar Rádió és a Magyar Televízió kuratóriumaiba; az ellenzéki párt e téren önmérsékletre szólítja fel a szocialistákat.

A Fidesz azt kéri az MSZP-től, “ne éljen a jelölési jogával, ne duzzassza fel a Magyar Rádió és a Magyar Televízió kuratóriumait, ne éljen ezzel az antidemokratikus eszközzel” – mondta Cser-Palkovics András, a párt helyettes szóvivője.

Hozzátette: a parlamenti erőviszonyok megváltozását követően az MSZP további négy-négy tagot kíván delegálni a két közszolgálati média kuratóriumában. A politikus közölte: a testületek bővítése éves szinten mintegy 40-50 millió forint plusz kiadást jelentene.

Lehet vitatni

Cser-Palkovics András szerint az MSZP tervezett lépésének a jogszerűségét lehet vitatni. Ennek kapcsán kérdésre válaszolva elmondta: 2006-ban az MSZP-SZDSZ közösen jelölt kurátorokat mind a rádióba, mind a televízióba. Ám ekkor – mint mondta – nem határozták meg azt, hogy a kurátorok közül kit tekintenek az MSZP és kit az SZDSZ delegáltjának. Most utólag mondják meg az arányokat, amit azonban “nem tudnak dokumentumokkal alátámasztani”.

“Azt a kérdést érdemes felvetni, hogy miért pont ezt az arányt állapították meg, hiszen ennek jelentősége van. Jelentősége van akkor, amikor azt kell a törvény alapján meghatározni, hogy hány jelölési jog nyílik meg, azaz mi van a kétharmaddal” – fogalmazott Cser-Palkovics András, aki szerint ezért lehet azt mondani, hogy a médiatörvénnyel való visszaélés történik és “egy antidemokratikus eljárás keretében a közszolgálati médiára való kézrátételről van szó”.

Egy éve folyik

Emlékeztetett arra, hogy közel egy éve ötpárti egyeztetés folyik a parlamenti pártok között az új médiaszabályozás megteremtése érdekében. Véleménye szerint az MSZP tervezett lépésével ezt az egyezséget veszélyezteti.

A szocialisták megdöbbentek

Az MSZP megdöbbentőnek tartja, hogy a Fidesz törvényszegésre buzdít – áll Nyakó István közleményében. A szocialista párt szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz által is megszavazott kétharmados médiatörvény egyértelműen előírja, hogy a közszolgálati médiumok kuratóriumi elnökségeiben a kormány és az ellenzék jelöltjei fele-fele arányban vegyenek részt.

A parlamenti viszonyok megváltozása óta a Magyar Televízió és a Magyar Rádió vezető testületeiben a kormánynak három, az ellenzéknek hét jelöltje van. Az MSZP-nek nem csak joga, hanem kötelessége is, hogy a kormányoldal jelöltjeinek létszámát feltöltse, hiszen e nélkül, a közmédiumok irányító testületeinek működése és minden döntése törvénytelenné válna – emlékeztetett Nyakó.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.