Belföld

Mégis Fodor mellett a veszprémiek

Fodor Gábor támogatása mellett döntött az SZDSZ Veszprém megyei választmánya pénteki ülésén - közölte a megyei választmány alelnöke szombaton. Pénteken még másként volt.

Molnár Margit elmondta, hogy a 22 megyei választmányi tagból 12-en szavaztak és Fodor Gábor 7:5 arányban nyert Kóka Jánossal szemben.

Tihanyi László, a párt megyei elnöke pénteki Kóka Jánossal közösen tartott veszprémi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Veszprém megyében az SZDSZ-es pártcsoportok túlnyomó többsége Kóka Jánosnak, a párt jelenlegi elnökének újraválasztását támogatja, és a küldöttek ennek megfelelően fognak szavazni a rendkívüli küldöttgyűlésen.

Molnár Margit erre úgy reagált, hogy a megyei választmányi ülést és a szavazást a sajtótájékoztató után tartották.

A megyei alelnök megerősítette az MTI azon információját, amely szerint 4 megyei pártcsoportjuk Fodor Gábor támogatása mellett kötelezte el magát. Az MTI úgy tudja, hogy ezek a zirci, a bakonybéli, a felsőőrsi és az ajkai szervezetek.

A távirati iroda értesülései szerint a veszprémi, a balatonfüredi és a badacsonytomaji csoportok még nem döntöttek, Várpalotán a tervek szerint hétfőn határoznak arról, hogy melyik elnökjelölt mellett tegyék le a voksukat, míg az utolsó két megyei csoport a sümegi és a tapolcai működését a lecsökkent taglétszám miatt felfüggesztették.

Tihanyi László, az SZDSZ Veszprém megyei elnöke szombaton úgy pontosította előző napi kijelentését, hogy fogalmazási hiba volt részéről csoportokat említeni, ugyanis ő ez alatt az általa ismert és már megválasztott megyei küldötteket értette.

Hozzátette: azt továbbra is fenntartja, hogy az említett küldöttek túlnyomó többsége Kóka Jánost támogatja.

Arra, hogy a választmányi tagok 7:5 arányban Fodor Gábor mellett voksoltak úgy reagált, hogy nagy részük nem küldött és döntésük még ajánlat szinten sem kötelez senkit arra, hogy kire szavazzon a tisztújításon.

Az SZDSZ június 7-én rendkívüli tisztújító küldöttgyűlést tart, ahol megválasztják a párt elnökét, az ügyvivői testület 12 és az országos tanács 20 tagját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik