Belföld

Őszre ígér új törvényt Székely Tamás

A jelenleg érvényben lévő egészségbiztosítási törvény hatályon kívül helyezése várhatóan a parlament tavaszi ülésszakán megtörténik, új jogszabály valószínűleg ősszel lesz - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter.

A tárcavezető hozzátette: őszig szeretne minden szakmai szervezettel egyeztetni, az új egészségbiztosítási koncepció tervezetét a jövő héten terjeszti a kormány elé.

A kormány elé kerülő javaslatról elmondta: a területi kiegyenlítést hangsúlyosabban kell érvényesíteni a biztosítási rendszerben, ennek az elvnek mind a hozzáférésben, mind a struktúrában, mind a források szétosztásában meg kell jelennie.

A szolgáltatásvásárlás felelősségének és szabadságának megteremtéséhez olyan biztosítóra van szükség, amely képes költségvetését tervezni, továbbá a kiadásnak és az egészségnyereségnek a lehető legoptimálisabbnak kell lenne – mondta Székely Tamás.

Hozzátette, hogy mindezekhez „konkrétabb” ellenőrzési lehetőségek és kötelességek kellenek, amelyekhez megfelelő informatikai rendszer szükséges, s az apparátus létszámát is növelni kell.

„Ki kell jelenteni, hogy a társadalombiztosításban csalók nem vehetnek részt” – mondta a miniszter, magyarázatként pedig hozzáfűzte: fontos, hogy szerződést lehessen bontani azzal a szolgáltatóval, amely nem valós ellátási adatokat jelent az egészségpénztár felé, s a jövőben ne legyen kötelezettsége a biztosítónak újraszerződni az adott intézménnyel. Azonban – folytatta a tárcavezető -, hogy ne maradjanak ellátatlan területek, más szolgáltatóval lehet szerződni.

Székely Tamás az alapelvek között említette, hogy a társadalombiztosítás kockázatközösségen alapul és kötelező benne részt venni.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.