Belföld

Helyreigazítás: 25 helyett 33-an voltak a Gój Motorosok

A Gój Motorosok Egyesülete helyreigazítást kért lapunktól az egyesületnek a Népszava szerkesztősége előtt tartott demonstrációjáról írt tudósítása miatt. Ezzel kapcsolatban az alábbi szöveget tesszük közzé.

Lapunkban, a 2008. április 29-én megjelent, „Gyurcsány is tüntetett a Gój Motorosok ellen” című cikkükben azt írtuk, hogy „Az út másik oldalán a Gój Motorosok gyülekeztek, mintegy 25-en.” Mészáros Imre, a Gój Motorosok Egyesületének elnöke ezzel szemben azt állítja, hogy 33-an voltak a rendezvényen. A 8 fős eltérésért az érintettek és olvasóink elnézését kérjük.

Ugyanezen cikkünkben azt írtuk: „Közülük csak vezetőjük, Mészáros Imre ment át motorral a szerkesztőség oldalára.” Mészáros Imre lapunkhoz intézett helyreigazítási kérelmében azt állítja, hogy ő nem akart átmenni a szerkesztőséghez, és nem is ment át oda. Ezért az érintettek és olvasóink elnézését kérjük.

A cikk következő két mondata így szól: „Mint újságíróknak elmondta: ők a baloldalinak tartott lap állításával ellentétben nem nácik. Ilyen jellegű ügyekben egyébként már 25 helyreigazítási kérelmük volt, és egyedül a Népszava nem tett eleget a kérésüknek.” Ugyanakkor Mészáros Imre lapunkhoz intézett helyreigazítási kérelmében azt állítja, hogy régebben egy alkalommal a lap megadta a helyreigazítási kérelmüket. Mivel a Népszava egyszer már helyt adott egy ilyen helyreigazításnak, az érintettek és olvasóink elnézését kérjük.

A cikk következő mondatai: „A Gój Motorosok egyébként egy „gumiférfit” akartak a lap főszerkesztőjének ajándékba adni, Mészáros Imre pedig zenélni szeretett volna a piknikezőknek, a helyszínen levő mintegy 50 rendőr azonban ezt nem engedélyezte.” Mészáros Imre lapunkhoz eljutatott levelében azt állítja, hogy leírtakkal szemben a valóság az, „hogy lement a zenei műsorunk, és a rendőrség csak arra kért meg, hogy ne hagyjuk itt a felfújt hobby újságírót.” Ezért az érintettek és olvasóink elnézését kérjük.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.