Belföld

Vadkenderrel buktak le tatai diákok

Három tatai diáknál vadkendert találtak igazoltatás során Romániában a helyi rendőrök. Az eljárást szombaton a román rendőrség a helyszíni bírság megfizetésével lezárta.

A tizenhét esztendős diákok Csíkrákoson töltötték a hétvégét egy negyvenfős diákcsoport tagjaként, tanárok kíséretében. Hat csomag vadkendert találtak náluk a csíkrákosi rendőrök, akiknek feltűnt, hogy amikor igazoltatni akarták a diákokat, egyikük sietősen eldobott egy kis tasakot a közelben levő hulladékkosárba. Az alufólia-csomagokban olivazöld növényi maradványok voltak. “A fiatalok tette a gimnáziumban nem marad következmény nélkül” – hangsúlyozta az Eötvös József Gimnázium igazgatónője.

A román törvények szerint járnak el azokkal a kiskorú diákokkal szemben, akiknél a székelyföldi Hargita megyei rendőrség vadkendert talált – nyilatkozta Filip Gheorghe, a Hargita megyei rendőrség szóvivője. Mint a szóvivő elmondta, bekísérték őket a helyi rendőrörsre, a gyanús csomagokat pedig laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá. Megállapították, hogy vadkenderről van szó, az 1,9 gramm mennyiségű drogot lefoglalták. Ugyanakkor vérmintát is vettek a fiataloktól, megállapítva, hogy hárman közülük fogyasztottak a szerből. Ezek alapján kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt riasztották a csíkrákosi rendőrőrsről a csíkszeredai illetékeseket.

A rendőrségi vizsgálat során kiderült, hogy az egyik kiskorú a drogokat 12 ezer forintért vásárolta Magyarországon, és május 2-án hozta be Románia területére; ellene bűnvádi eljárás indult, szabadlábon védekezhet. A kiskorúak közül hárman már több hónapja kábítószer-fogyasztók.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik