Mint írták, a Szabad Demokraták Szövetsége elismeri Baka András szakmai kvalitásait és az Emberi Jogok Európai Bíróságánál végzett munkáját, ugyanakkor a jelölt eddigi bírói tevékenysége nem Magyarországhoz kötődik, és bírói szakvizsgával sem rendelkezik.
Az MDF a jövő heti frakcióülésén dönt arról, hogy támogatja-e Baka András megválasztását – mondta Dávid Ibolya a párt elnöke hozzátéve: pártja megvárja az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) döntését, és utána alakítja ki véleményét a jelöltről.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője közölte, pártja szintén attól teszi függővé Baka András támogatását, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács támogatja-e a jelöltet. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető helyettese azt mondta, hogy a szocialista frakció két hét múlva dönt arról, hogy támogatja-e Sólyom László jelöltjét.
Sólyom László köztársasági elnök múlt héten szerdán mutatta be jelöltjét a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára a frakciók képviselőinek. Baka András korábban a strasbourgi emberi jogi bíróság bírája volt.