Belföld

Nem kötelező feloszlatni a spontán demonstrációkat

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) állásfoglalást tett közzé annak kapcsán, hogy egyre több „villámtüntetést” tartank civilek egy-egy közéleti esemény kapcsán. A tárca szerint csak azért mert egy demonstráció spontán, még nem oszlatható fel.

Az IRM sajtóosztálya kifejtette: ha a gyülekezés a gyülekezési törvényben rögzített követelményeknek megfelel, tehát békés és nem valósít meg bűncselekményt vagy bűncselekményre való felhívást, nem jár mások jogainak és szabadságának sérelmével és nem valósul meg a népképviseleti szervek vagy bíróságok zavartalan működésének súlyos veszélyeztetése, valamint a közlekedés más útvonalon biztosítható, a spontán rendezvény alkotmányosan nem oszlatható fel.

Mint írták, a gyülekezési jog biztosításával összefüggésben az állam feladata kettős, mert lehetőséget kell teremtenie a jog szabad gyakorlására, de konkrét védelmet is kell nyújtania az azt veszélyeztető emberek, csoportok magatartásával szemben.

A gyülekezésről szóló törvény ugyan rendelkezik arról, hogy a tervezett közterületi rendezvényt be kell jelenteni, s ha ez nem történik meg, a rendőrségnek mérlegelés nélkül fel kell oszlatnia a demonstrációt, de a tárca szerint az 1989-ben született jogszabály esetében a jogalkotó nem számolt a spontán demonstrációk lehetőségével. A minisztérium hosszú távú megoldásként elkerülhetetlennek nevezte a gyülekezésről szóló törvény reformját, melynek előkészítése megkezdődött.

A flashmob előre eltervezett, általában az interneten keresztül megszervezett akció, amelyet olyan emberek hajtanak végre, akik korábban nem ismerték egymást, s csak egyetlen alkalommal találkoznak, hogy véghezvigyék, amit kitaláltak, és ezután különváljanak.

Magyarországon az első flashmobot, vagyis villámgyülekezést 2003. augusztus 19-én tartották Budapesten, a Deák téren: akkor az evangélikus templomban megszólaló harangjáték hangjaira minden résztvevő kinyitotta a magával hozott esernyőt, majd a harangszó abbamaradtával összezárták az ernyőket és távoztak.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Karancskeszi, 2019. március 20.
A felkelő Hold látszik a Karancs csúcsán lévő kilátó és az Antenna Hungária adótornya mögött Karancskeszi közeléből fotózva 2019. március 20-án.
MTI/Komka Péter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.