Éjjel fél tizenkettőkor gyülekezünk a BKV Szabó Ervin téri irodaházában. Az érkező mérnököket és polgári védelmiseket büfével várják, de a szendvicsnél sokkal jobban fogy a kávé a többórás éjjeli bejárás előtt. Az „alagút szakszolgálat” főmérnöke kivetítős előadást tart a metró védelmi feladatairól, és az alkalmazott műszaki eljárásokról. Én nem tudnám visszaidézni a levegőtisztító műszaki rajzait, de a jelenlévők feszülten figyelik azokat. Ők valószínűleg betéve tudják, mégis a teremben akkora a feszültség és olyan tágra nyílt pupillákkal figyelnek a résztvevők, mintha valamelyik atomhatalom már elindította volna felénk a rakétákat. Kicsit félek.
A hármas metró első PV-szakaszát teszteljük ma este. A Pillangó utcától kezdődő alagútszakaszban nyolcezer embert tudnak háború esetén elhelyezni, a teljes metróhálózat pedig nagyjából 220 ezer ember menedéke lehet. Elsősorban a hadiüzemek dolgozóit költöztetik ide, de mivel az újságírók nem tartoznak ezek közé, nekem valószínűleg ez az egyetlen alkalom, hogy itt járhatok. Üdvözlöm az utókort.
200 ezer ember menedéke előtt – KÉPGALÉRIA (Fotó: FN)
A mérnököknek négyféle háborús helyzetre kell felkészíteniük – a BKV pénzén – az alagútrendszert. Első fokozatban csak a „betelepült lakosság” ellátását biztosítják, lent lehet aludni és mosakodni. Ha a helyzet úgy kívánja, akkor az önálló áramforrás és levegőtisztító berendezés több napon át el tudja látni a bent lakókat. Saját kútjai is vannak a metrónak, ezek fúrt kutak, innen mindenki vehet vizet. A Pöttyös utcánál pedig kórházrészleg várja a sérülteket, a védelmi gyakorlatok idején ide a kórházak is kitelepülnek, rengeteg orvost, ápolót, és még több gyógyszert szállítanak ide egy éjszakára.
Hadi helyzetben pedig két és fél perc alatt tudják atombiztosan lezárni az alagutakat. Hogy a bejáratoknál ne legyen tumultus, riasztás esetén az összes mozgólépcső lefelé megy, így rövid idő alatt is bejutnak annyian, ahány ember lent elfér. A lenti világban vannak zuhanyzók, vécék és raktárak, de ezenkívül csak műszaki helyiségek és az állomásparancsnoki irodák szolgálják a védelmet. Ágyak sehol nincsenek, a „betelepültek” az állomások peronjain húzhatják meg magukat, de az alagutakban lévő metrókocsik is hálóhelyek lehetnek.
Az elméleti alapvetések után a Kálvin téri állomástól dízelmozdony húz át az „első szakaszba”. Először megnézzük, hogy működik-e az alagutat a külvilágtól elzáró méternyi vastag acélajtó. Az ajtó alatti ötméteres sínszálakat tíz pályamunkás emeli ki. Egyikük sincs százötven kiló alatt, az ötszáz kilós síneket egyszerre, vöröslő arccal rakják arrébb, ezután az ajtót egy hidraulikus szerkezet tolja a helyére. Az egész művelet két és fél percen át tart, utána se ki, se be nem lehet jutni. A munkások feszülten várják az eredményt, hogy elég jók voltak-e, nekem tetszett, de nem tudom, hogy a velünk lévő fiatal PV-ellenőrnek megfelelt-e. Hangos zörgéssel továbbgurulunk a mozdony után csatolt fapados személykocsin.
A következő állomáson piros karszalagos „állomásparancsnok” tesz jelentést az érkező főnököknek, és izgulva mutatja, hogy mit dolgoztak. Itt is kipróbáljuk az aluljáró felöli atomajtót, működik, a PV-tiszt pedig hümmög. Megyünk tovább, a Határ útnál is kipróbáljuk az ajtókat. Miközben a vizesblokkot szemlézzük, az állomásparancsnok pironkodva mondja, hogy muszáj mindent két zárral elzárniuk, mert még az óvóhelyről is lopnak. A szakaszparancsnoki irodában (ilyen is van, ő az állomásparancsnokok főnöke) filctollal grafikont rajzolnak az állomás légnyomásáról – így ellenőrzik, hogy a szerkezetek elég jól zárnak-e. Megnézzük a telefonközpontot is, az is működik. A főmérnök szerint még akkor szerezték be, amikor a metrót harminc éve építették, szerintem viszont legalább hatvanéves a vasból épített, kézi kapcsolású rendszer.
Végül megnézzük az áramfejlesztőket is, kétszer ötszáz lóerősek, de ránézésre elég áramot termelnek. Az egyik munkás két kézzel nyomkodja-tekeri a kapcsolókat, a motorok legalább annyi törődést igényelnek, mint egy Zaporozsecé, csak a megfelelő pillanatban tekerve-kapcsolva hajlandóak működni. A mérnökök homloka gyöngyözik, hogy vajon ez megfelel-e az ellenőrnek.
A feszültség feloldása végett összegyűlünk a peronon, a főmérnök megköszöni mindenkinek a munkáját, és reméli, hogy a PV-felügyelőnek is megfelelnek a látottak. A huszonéves PV-tiszt végül átveszi a szót, mond néhány szigorúnak szánt mondatot. Végül a BKV-sok egyszerre fújják ki a levegőt, amikor a tiszt kimondja a verdiktet: a látottakkal elégedett, a szakasz hadrafogható.
