Belföld

A Volán nem tudja pótolni a BKV-t

A Volán társaságoknak nincs akkora szabad kapacitásuk, hogy az április 18-ára bejelentett BKV-sztrájk alatt teljes egészében pótolni tudják a fővárosi helyi közlekedést és az sem reális, hogy az útvonalismerettel nem rendelkező járművezetők bonyolítsák le a fővárosban a helyi közlekedést.

Mindezt Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója azt követően nyilatkozta, hogy felmerült a Főpolgármesteri Kabinet a Volán társaságokkal pótolná pénteken a BKV-sztrájk idejére a tömegközlekedést.

A Volán Egyesülés vezérigazgatója rámutatott arra, hogy a Volán társaságoknál foglalkoztatási gondot is jelentene egy esetleges besegítés, hiszen csak szigorúan szabályozott feltételek mellett lehet autóbuszvezetőt alkalmazni. Ha távolabbi területről adna szabad kapacitást a Volán, akkor figyelembe kellene venni, hogy a buszt vezető sofőr munkaidejének jelentős részét a fővárosba vezetés, illetve az onnan való hazajutás tenné ki.

Saslics Elemér szerint reálisan arra lehet számítani, hogy a főváros körzetében a szabad kapacitás erejéig a Volán és a BKV közös útvonalain kooperáció jön létre. Felhívta a figyelmet arra, hogy a legutóbbi BKV-sztrájk alatt akkora dugók alakultak ki a fővárosba vezető utakon, hogy a menetrend szerinti Volán-járatok is csak jelentős késéssel tudtak közlekedni.

Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője már a hétfő délelőtti híresztelés kapcsán kijelentette, konfliktust eredményez, ha Volán-buszok közlekednek a BKV-sztrájk alatt. Gulyás Attila, a sztrájkbizottság másik szóvivője arról számolt be, tárgyalásokat kezdtek a Volán-buszos szakszervezetekkel annak érdekében, hogy a járművezetők ne vállalják a munkát az esetleges sztrájk idején a BKV vonalain.

A BKV Zrt. hétfőn nem kívánt reagálni a városvezetés szándékára, véleményüket a keddi tárgyaláson ismertetik a szakszervezetekkel.

A BKV-szakszervezetek április 18-ra hirdettek egész napos munkabeszüntetést. Azt követelik a cég vezetőségétől, hogy vonja vissza a járatritkítási tervezetet és készítsen újat a szakszervezetek bevonásával, vonja vissza a kilátásba helyezett csoportos létszámleépítést, javítsa a munkakörülményeket, s a menedzsment vonja be az érdekképviseleteket a döntést előkészítő folyamatokba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik