Belföld

FAZ: nem a tb-törvényen bukott el a koalíció

A magyar kormánykoalíció felbomlásának oka nem egyedül az egészségügy reformjában rejlik - állapította meg pénteki kommentárjában a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).

A konzervatív napilap Magyarországgal rendszeresen foglalkozó tudósítója, Reinhard Olt bécsi keltezésű írásában utalt arra, hogy a koalíciós szakítás már közvetlenül a márciusi népszavazás után kirajzolódott.

Emlékeztetett arra, hogy a szocialisták és a szabaddemokraták közötti viszony tulajdonképpen már 2007 óta megromlott, azt követően, hogy a Gyurcsány-kormány által – az uniós konvergencia-kritériumoknak való megfelelés érdekében – bevezetett takarékossági intézkedések kezdték éreztetni hatásukat.

Mindkét pártban személyes viták voltak

A két koalíciós szövetséges közötti kapcsolatok helyzetét feszültté tette az is, hogy mindkét párton belül belső viták és személyes rivalizálások zajlottak – fogalmazott Reinhard Olt.

Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy Gyurcsány pártelnök és kormányfő helyzete az MSZP-ben már régóta ingatag. Az SZDSZ számára pedig azért vetődött fel a koalícióból való kilépés, hogy – tekintettel a párt lesújtó közvélemény-kutatási mutatóira – legalábbis hipotetikus esélyt biztosítsanak az újbóli parlamenti bekerülésre a soron következő választásokon.

A FAZ emlékeztetett arra is, hogy Kóka János pártelnökké történt megválasztása során szabálytalanságok történtek, ezért az SZDSZ egy rendkívüli pártkongresszus, illetve az elnökválasztás megismétlése előtt áll.

Gyurcsány ellen szavaztak a népszavazáson

A konzervatív újság a továbbiakban beszámolt a márciusi népszavazásról, s ennek kapcsán arról, hogy a Fidesz vezetője, Orbán Viktor – mindkét fél számára váratlanul – nagyarányú győzelmet aratott.

Gyurcsány szocialistáinak be kellett ismerniük, hogy törzsszavazóik közül több mint 800 ezren az Orbán által képviselt álláspont mellett szavaztak. A történtek tovább élezték az egészségbiztosítás átalakításával kapcsolatos vitát – fogalmazott a lap – emlékeztetve arra, hogy ez a reform a szocialista-liberális kormány programjának egyik központi eleme volt.

A cikkíró felidézte az elmúlt napok eseményeit, ezek sorában azt, hogy a miniszterelnök “az MSZP nyomására” egy új egészségbiztosítási törvény szükségességéről beszélt, miközben az SZDSZ ragaszkodik a parlament által februárban már jóváhagyott, a magánbefektetők részvételét előirányzó rendszerhez.

Nem lehet hosszúéletű a kisebbségi kormány

Noha a koalícióból történő kilépés bejelentése után az SZDSZ “esetenkénti” külső támogatást helyezett kilátásba, egy szocialista kisebbségi kormány a FAZ szerint aligha lehet hosszú életű. Amiben azonban a két korábbi partner egy véleményen van, az a választóktól való félelem a jelenlegi helyzetben – tette hozzá az újság.

A kommentátor ezt követően részletesen foglalkozott az SZDSZ helyzetével, úgy ítélve meg, hogy a párt történetének talán legnagyobb belső válságát éli. Annak a nézetnek adott hangot, hogy Kóka pártvezető az elnökválasztási “botrány” nyomán rendkívül nehéz helyzetbe került.

Utalt ugyanakkor arra, hogy Fodor Gábor tízhónapos környezetvédelmi miniszterségének ideje alatt “a legismertebb zöld politikussá” vált, s a párt szimpatizánsainak körében jelentős támogatottsággal rendelkezik.

Szakadhat az SZDSZ

Mindennek kapcsán azt hangsúlyozta: amennyiben a párton belüli belső feszültségeket nem sikerül lecsillapítani, az SZDSZ-t szakadás fenyegetheti.

Fodor – s több mögötte álló politikus – akár egy új, “ökoliberális profillal” rendelkező pártot alapíthat, megkísérelve azoknak a szavazóknak a megszólítását, akik az első szocialista-liberális koalíció óta elpártoltak az SZDSZ-től – vélekedett a cikkíró.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik