Belföld

Kövér értékeli a Fidesz húsz évét mai ünnepségükön

admin
admin

2008. 03. 30. 10:41

A hagyományoknak megfelelően, a Bibó Szakkollégiumban ünneplik a Fidesz alapítói a párt születésnapját. A mai, immár huszadik évfordulón Kövér László választmányi elnök mond beszédet, aki szerint az antikommunizmus a Fidesz legstabilabb jellemvonása.

Pontosan húsz éve, 1988. március 30-án alapította meg a
Fiatal Demokraták Szövetségét (Fidesz) 37 egyetemi és főiskolai hallgató,
fiatal értelmiségi Budapesten, a Bibó Szakkollégiumban. A születésnap alkalmából
vasárnap a Ménesi úti épületben emlékeznek az alapítók. Az eseményen Kövér
László mond beszédet.


A szervezet alapításakor a Fidesz-tagok felső korhatárát 35
évben határozták meg. Ezt a korhatárt 1993-ban a párt debreceni kongresszusán
eltörölték. A párt neve 1995-ben változott Fidesz – Magyar Polgári Pártra, majd
2003-ban Fidesz – Magyar Polgári Szövetség lett a hivatalos név.

„Mi is hibáztunk”

„A megalakulás óta sok hibát követtük el, de olyat, ami
miatt halálukig szégyellniük kellene magukat, talán nem követtek el” –
értékelte az elmúlt húsz évet a távirati iroda megkeresésére Kövér László.
Szerinte hiba volt, hogy 1990 és 1992 között nagyobb károkat okoztak a polgári
oldal ellenzékeként, mint amennyit szabad lett volna, és több konkrét ügyben is
rossz álláspontot foglaltak el, így például ma már megszavaznák az egyházi
ingatlanok visszaadásáról szóló törvényt, más lenne a véleményük a
kárpótlásról, még akkor is, ha korábbi kritikájuk sok mindenben beigazolódott.

Kövér László a Fidesz jövőjéről azt mondta: legoptimistább
reményei szerint öt év múlva a Fidesz harmadik kormányzati ciklusának elején
lesz, vagyis előrehozott választásokon nyer még egy éven belül, és Magyarország
újbóli emelkedő pályára állítását eredményező sikeres négy év után ismét
felhatalmazást kap a kormányzásra

Együtt öregedtek a tagsággal

A Fidesz szervezetében, szavazóbázisában bekövetkezett
változásokról Kövér László azt mondta, a Fidesz a 37 alapítóból kiindulva, az
1998-2000. körüli 7-8 ezres tagság után, mára Közép-Európa legerősebb
néppártjává vált, amely 1 100 településen van jelen, több mint 37 ezer taggal. A
szavazóbázis a Fidesszel együtt öregedett, azonban a fiatalok körében a mai
napig felülreprezentált a párt, ami azt is jelenti, hogy a Fidesz a jövő pártja
tudott maradni.


Kövér László fontosnak nevezte a polgári körök
megalakulását, mert szerinte enélkül a Fidesz 2002 óta talán a
jelentéktelenségbe süllyedt volna. A polgári körök legheroikusabb időszaka a
2002-es választások utáni 1-2 év volt, aztán egyfajta „apály” következett, de
csak látszólagosan, mert közülük sokan beléptek a Fideszbe. Bár a belépések
előtti tagság így kisebbségben van, de szerinte ez csak elenyésző számú és
jelentéktelen konfliktust okozott.

Ugyanazokkal szemben

Szerinte a mai és az akkori politikai viszonyok között a
sajnálatos hasonlóságot az adja, hogy a Fidesz ugyanazokkal áll szemben, még
személyükben is, akikkel 1988-ban. „Akkor Gyurcsány Ferenc, Szilvásy György,
Kiss Péter és mások jelentették a monopolhelyzetben lévő politikai elitet az
ifjúsági szférában, akiknek az uralmát meg akartuk törni” – mondta a politikus
a távirati irodának, megjegyezve, hogy az akkori KISZ-vezérek közül volt, aki a
Fidesz megalakulásának éjszakáján meg is jelent a Bibó kollégiumban, hogy a
hatalom nemtetszését tolmácsolja. Kövér úgy véli, hogy a hasonlóság a
személyeken kívül a lényegben van, „valójában ugyanaz az uralkodó elit tartja
ma túszként fogságban a Magyarországot, mint amelyik 1988-ban, 1989-ben,
1990-ben”. Módszereiket is meghökkentően hasonlónak látja, 2006. október 23-i
eseményekhez hasonló „rendőrattakra” csak a Kádár-rendszer utolsó éveiben látott
példát, emellett a mostani politikai garnitúra szinte „kísértetiesen
megismételte az 1985 és 1990 között elkövetett bűnöket”, vagyis az államadósság
irdatlan méretűre növelésével tette tönkre az ország gazdaságát.

Ma már „törvényt sért a kormány”

Az akkori és a mostani helyzet közti különbségről Kövér
László azt mondta, a rendszerváltás előtt a hatalomnak minden jogi eszköze
megvolt, hogy eltapossa a vele szemben álló véleményeket, és tönkretegye a
gazdaságot, most viszont Gyurcsány Ferencnek törvényt kellett sértenie, hogy
ezt megtegye. Szintén különbség – folytatta – hogy ma már van többpártrendszerű
demokrácia, pro forma megvan a demokratikus ellenőrzés lehetősége a parlament
számára, sajtószabadság van, és miután a polgári oldal környékén is kiépült
egyfajta sajtóinfrastruktúra, még az erőfölénnyel sem lehet úgy visszaélni,
mint akár 5-10 évvel ezelőtt.

Kövér László a 20 év alatt a Fidesz legstabilabban meglévő
jellemvonásának az antikommunizmust nevezte, ami szerinte nem egy társadalmi
csoporttal vagy „a kommunistákkal” szembeni érzelmi szembenállás, hanem annak a
„rendszernek” az elutasítása, ami 1990 előtt 50 éven keresztül uralta és tette
tönkre az országot gazdaságilag és szellemileg.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73867259, Az ellenzÈki kÈpviselık kivonulnak az ¸lÈsterembıl az Orsz·ggy˚lÈs plen·ris ¸lÈsÈnek kezdetÈn, majd sajtÛt·jÈkoztatÛt tartanak a Parlamentben 2019. febru·r 18-·n., Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.