Belföld

Tóth Károlynak elege van a koalícióból

Vállalom az MSZP elnökségének küldött levelem minden sorát - közölte Tóth Károly szocialista országgyűlési képviselő szombaton annak kapcsán, hogy pénteken - az országos pártértekezlet előtt egy nappal - elküldött emailje nyilvánosságra került.

Ha lehetőség lenne rá, az egész plénum előtt elmondanám ugyanezt, itt van nálam a szöveg – tette hozzá. Tóth Károly úgy fogalmazott: elege van azokból az MSZP-sekből, akik nem merik vállalni a nevüket.

A Magyar Nemzet birtokába jutott elektronikus levél, amelyet az MSZP békéscsabai szervezetének e-mail címéről Tóth Károly országgyűlési képviselő aláírásával küldtek el szocialista pártvezetőknek legfontosabb eleme, hogy a szocialistákat arra biztassa, kisebbségi kormányzás még mindig lehetséges – az SZDSZ vagy részei és az MDF – külső támogatásával.

A „Kiindulási helyzet – Tóth Károly levele” című email felhívja a címzettek figyelmét, hogy „társadalmi támogatottságunk nagyon gyenge, szavahihetőségünk gyakorlatilag nem mérhető; az MSZP helyi szervezetei maguk alatt vannak, kicsi a mozgósító képességük, a gazdaság tovább gyengül, a kormányzat prognózisait »hetente« kell változtatni.”

Egyidejű súlyosbító és enyhítő körülménynek tartja „az SZDSZ állandósuló fenyegetését a koalíció felmondásáról”, ugyanakkor a kisebbik kormánypárt belső és külső válságából adódóan most először elképzelhetőnek tartja, hogy a pénztártörvény apropóján ezt meg is teszik a szabad demokraták.

Azt is közli, a koalíció felmondása támogatottságuk azonnali 10–12 százalékos növekedésével járna, és úgy véli, hogy kisebbségi kormányzás még mindig lehetséges – az SZDSZ vagy részei és az MDF – külső támogatásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik